Száz év múlva történészek próbálják megfejteni, hogyan tudott Magyarországon a Grund, egy dallam és a hozzá tartozó szöveg 2000 első évtizedeiben himnusszá válni. Hogy miképp volt képes mozgósítani egy álom.
Dés László zenéje és Geszti Péter szövege A Pál utcai fiúk 2016-os bemutatója óta minden színházban hatalmas siker, a Grund-dalt a nézők mindenhol ismétlésig tapsolják.
Azután egy tavaszi diáktüntetésen a parlament előtt önálló életre kelt, diákok tízezrei énekelték teli torokból. Azóta a tanári tiltakozások, a szolidaritási élőláncok elképzelhetetlenek a „nekünk ez a hazánk… miénk ez a föld… bármi jöjjön is el, legyen szabad a grund” elhangzása nélkül.
Fölmerül bennük a Molnár-mű üzenete az egymásért való kiállásról, az áldozatvállalásról, az erkölcsi értékek elismeréséről és tiszteletben tartásáról. A Grund, a haza iránti hűségről.
A tavasszal megkezdődött közös küzdelem az oktatási rendszer megváltoztatásáért mára közel hozta a szülőket, a tanárokat és a diákokat. Akik naponta megtapasztalják, mennyire semmibe veszi őket a hatalom, hogyan próbálja manipulálni, megosztani mindannyiukat. Hogy míg ők mindennapi gondjaik megoldását várják az iskolákban (szakképzett tanárok, biztonságos épületek, elegendő tanterem, mosdók), addig a kormánytagok hazánk területén is különgépekkel röpdösnek, amelyek üresen térnek meg utána külföldi utakról, kuratóriumok éléről pluszjövedelmet húznak és még sorolhatnánk. Amikor nyomát is alig látni a becsületnek, a megbecsülésnek, az ellenfél tiszteletének, amikor minden „einstandolható”, ma úgy fogalmazunk: lenyúlható, akkor jön egy dal, ami az összes erkölcsi értékről szól – roppant egyszerűen. Mindazt, amire vágyunk: hűség, becsület, tisztelet, áldozatvállalás, összetartozás. Ezért hangzik a tankerületek előtt és a tereken, az utcákat összekötő élőláncokban felszabadultan, teli tüdőből a Grund. Mert szabadságra vágynak az összekapaszkodók.
Az összetartozás felemelő érzése és a szabadságvágy már nemcsak az utcákon szól. A minap a Hangvillában telt ház előtt lépett fel a dal szerzője, Dés László és Básti Juli Nagy Ervinnel. A közönség pedig állva énekelte velük és a veszprémi színészekkel: Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy álomért?
Forradalmian, mozgósító lendülettel szólt a Grund.
Fotó: Adrián Zoltán
