NYOMTASSTEIS – Sportra jutott, a kórházakra nem
Miközben százezrek kerülnek egyre nehezebb anyagi helyzetbe a járvány idején, az egészségügy a teljesítőképessége határán, a kormány a gazdaságvédelmi alapból a legtöbbet sportcélokra költötte. A...
A kormány kalandorpolitikát folytatott, az ársapka 3-4 százalékkal emelte az inflációt – szólt be Orbán Viktoréknak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Közgazdász...
„Hasznos volt ez az összecsapás abból a szempontból is, hogy a BL-ben ugyan lehetnek tuti meccsek, de könnyen bukhat a mutatvány, ha nem folyamatos a...
– A lakhatási helyzet javításával, a bérlakások számának radikális növelésével lehet megtartani a fiatalokat – jelentette ki határozottan egy mai sajtótájékoztatón Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati...
Porga Gyula polgármester támogatja, hogy az októberi közgyűlés elé kerüljön az ellenzéki képviselők közös indítványa a márkói hulladéklerakóval kapcsolatban. Ezt a mai közgyűlésen jelentette be,...
Miközben százezrek kerülnek egyre nehezebb anyagi helyzetbe a járvány idején, az egészségügy a teljesítőképessége határán, a kormány a gazdaságvédelmi alapból a legtöbbet sportcélokra költötte. A...
Évente mintegy 8 millió tonna szemét kerül az óceánokba, ezek 80 százaléka műanyag. Európa műholdas szeméttérképén lila szín jelzi a műanyaggal leginkább szennyezett régiókat. Ezt...
A kultúra az a nyelv, amelyen egy közösség tagjai egymással és a külvilággal szót értenek. Kívánatos, hogy ebbe a párbeszédbe az állam valamennyi polgára bekapcsolódhasson,...
A COVID-járvány gazdasági hatásai a fiatalokat, a kisgyermekes családokat, a dél- és kelet-európai országok lakosságát érintették erősebben, derült ki az Intrum közelmúltban végzett európai szintű...
A Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) által végzett állományfelmérés szerint az Európában honos fafajok több mint fele veszélyeztetett.
Az Európai Unió valamennyi országa elítélte, hogy Törökország megtámadta Szíria kurdok lakta területeit. Ez a rengeteg civil áldozattal is járó háború egyedül a magyar kormány...
Sorra dőltek a rekordok, minden nagyobb európai városból extrém magas, nemritkán 41 fok feletti hőmérsékletről adtak hírt pár napja, és ami még ennél is hihetetlenebb,...
Sokak szerint május 26-án, egy kicsit leegyszerűsítve, pontosan erről kell döntenünk. Olyan pártokra szavazunk, amelyek erősebb Európát akarnak, vagy a Fideszre, amelyik gyengíteni akarja azt...
A multik Európája helyett az emberek Európáját! Ez volt a legfontosabb üzenete Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi önkormányzati...
Ahogy Angela Merkel mondta egyszer, s amit újévi üzenetében is megismételt: ha így megy tovább, Európában háború lesz.
Döglenek a halak, kipusztulnak a fák, leállnak az atomerőművek, és még Svédország is összement a rekkenő hőségben – foglalja össze a rekkenő hőségben bekövetkezett változásokat...
Az első döbbenet után megy a süketelés, mondja mindenki a magáét saját pártállása szerint. Az államfők, politikusok magyarázzák a bizonyítványukat, de a brüsszeli bürokrácia érdemei...
Még azt is mondhatnám, izgalmas válaszokat vált ki a terrorfenyegetettség, az egyelőre megállíthatatlannak tűnő népvándorlási hullám Európa jövőjét illetően – ha nem a bőrünkre menne ki a...
Nem csupán azért volt rendhagyó Navracsics Tibor és Márfi Gyula veszprémi érsek minapi rendezvénye (?) az európai identitásról, mert a téma és a helyszín egyszerre volt világi és egyházi. Az...
Minden előre látható volt. Umberto Eco már a 18 évvel ezelőtt megjelent, Öt írás az erkölcsről című könyvében megírta: „Azok a jelenségek, amelyeket Európa még...