Címke

Európai Unió

BELVÁROS – Némi késéssel ugyan, de elkészülnek a munkával

Végükhöz közelednek a belvárosi rehabilitáció munkálatai Veszprémben, és az Utcazene-fesztivál idejére már nyoma sem lesz az építkezésnek. A 694 millió forint értékű, négy elemet magában foglaló (I/B-jelzésű) beruházás tavaly szeptemberben kezdődött, és az európai uniós pénzek lehívásának szűkös határideje ellenére, némi csúszással ugyan, de befejeződik.

visszaesés – Digitális analfabéták országa

A magyarországi 16–74 éves korosztály digitális alapkészségei alapján az unió 14. helyéről a 19. helyre zuhantunk az Európai Bizottság idei mutatói szerint. Mindemellett érdekes adatok olvashatók ki a középiskolás diákok képességeit mérő PISA-jelentésből is: a legutóbbi felmérés eredményei arról tanúskodnak, hogy matematika, szövegértés és természettudomány terén romlottak az eredmények.

MENEKÜLTEK – Fekete kilátások Európában?

Málta, az Európai Unió legkisebb tagállama mindössze 340 kilométerre fekszik Afrikától. Menekülők csoportjai ostromolják nap mint nap. Hajnalban érkeznek az elcsigázott emberekkel a gumicsónakok. Nők, gyerekek is vannak köztük. Napi negyven-ötven illegális határátlépőről van szó, de a sziget mérete miatt (316 négyzetkilométer, 420 ezer lakos) ez nekik olyan tömeget jelent, mintha ezrek érkeznének – magyarázzák.

VAJDASÁG – Futva menekülnek a határ felé

A  szerb szociálisügyi miniszter a menekültkérdéssel foglalkozó szerb munkacsoport vezetőjeként arra szólította fel Aleksandar Vučić szerb miniszterelnököt, hogy mielőbb hívjon össze egy regionális tanácskozást, amely a menekültproblémával foglalkozik. Közölte, amióta Budapest bejelentette, hogy négy méter magas kerítést akar emelni a magyar–szerb határon, azóta megnőtt a menedékkérők száma, de azoké is, akik elhagyják a menekültközpontokat, hogy minél hamarabb, még a kerítés megépítése előtt, átjussanak a határon…. Continue Reading →

© 2019 Veszprém Kukac

Weboldalunk működését, biztonságos üzemeltetését a nap 24 órájában, az év 365 napján a websupport.sk tárhely biztosítja