Közérzet · 2020.04.17.

VESZPRÉM ZÁRVA – A polgármester felhívása

Újabb egy héttel, április 25-ig meghosszabbították a kijárási korlátozást, a hétvégén megint szigoríthatnak az önkormányzatok. Porga Gyula polgármester élt a lehetőséggel. Közleménye itt olvasható.

Tisztelt Veszprémiek!


A Kormány 2020. április 16-i bejelentése alapján a húsvéti időszakra vonatkozó, polgármesteri hatáskörben meghozott kijárási korlátozás szigorítása sikeresnek bizonyult, ezért a Kormány ismét felhatalmazást adott az önkormányzatoknak, hogy a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletben foglaltaknál szigorúbb szabályokat állapítsanak meg 2020. április 18. (szombat) 00.00 órától 2020. április 19. (vasárnap) 24.00 óráig terjedő időtartamra.

Ennek megfelelően úgy döntöttem, hogy továbbra is fenn kívánom tartani azokat a rendelkezéseket, melyekkel a veszprémi polgárok biztonságát a legszélesebb körben meg tudjuk óvni.

E rendelkezésekkel azt az üzenetet szeretném eljuttatni a Veszprémet felkereső turistáknak, hogy bár szívesen látjuk és örömmel kalauzoljuk el őket történelmi városunk nevezetes látnivalói között, most mégis azt kérjük, hogy ezt a sétát csak virtuálisan tegyék meg, vigyázva városunk polgárainak egészségére, életére. Veszprém város lakóitól pedig megértést és kitartást kérek, hiszen e korlátozások csak úgy váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, ha valamennyien betartjuk. Ez emberfeletti erőt kíván mindnyájunktól, de közös érdekünk és felelősségünk, hogy a bajban összetartsunk!

Ennek értelmében, Veszprémben 2020. április 18-án 00.00 órától április 19-én 24.00 óráig, azaz szombat és vasárnap:

tilos a tartózkodás a városi népszerű kirándulóhelyeken,

továbbra is tilos tartózkodni a játszótereken, és nem lehet használni a kültéri sporteszközöket, padokat, sportpályákat,

kizárólag a területen való áthaladás céljából lehet tartózkodni a közterületeken,

dohányboltban – az ott foglalkoztatottak kivételével – egyszerre csak egy személy tartózkodhat vásárlás céljából, a termék átvétele és a vételár megfizetése időtartamára,

dohányboltok és elvitelre árusító vendéglátó helyiségek és minden üzlethelyiség előtti várakozás csak az egyesével és egymástól legalább 2 méter távolság megtartásával lehetséges.

A kijárási korlátozás szigorítása részletesen itt olvasható.

A szabályozások betartása mindannyiunk érdeke, csak ezek betartásával lassíthatjuk le a járvány terjedését és a megbetegedés kockázatát!

Megkérem a lakosságot, hogy továbbra is fegyelmezetten tartsák be a kijárási korlátozásra vonatkozó kormányrendeletet és a lakóhelyet, tartózkodási helyet csak alapos indokkal, az ott felsorolt indokok miatt hagyják el a hétvégén is!

Külön felhívom az üzletek tulajdonosainak, üzemeltetőinek figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek a kijárást korlátozó szabályok betartására, betartatására, hiszen az előírások érvényesítése az üzemeltető felelőssége!

Ennek körében:

különösen figyeljenek rá, hogy az üzletben ne alakuljon ki tömeg, ezért limitálják az egyidejűleg az üzletben tartózkodók számát,

minden körülmények között biztosítsák, hogy a másik embertől való távolság lehetőség szerint minimum 1,5 méteres távolság legyen,

javaslom, hogy fertőtlenítsenek gyakran, a dolgozók viseljenek szájmaszkot, kesztyűt és a vásárlók számára javasolt magatartási szabályokról az üzlet bejáratánál tájékoztassák a vásárlókat!

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás értelmében továbbra is fontos:

igyekezzünk a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével,

kerüljük a csoportos tevékenységeket és a zsúfolt helyeket,

tartózkodjunk a közterületen történő szabadidős tevékenységek végzésétől,

legalább 1,5 méter távolságot tartsunk a más háztartásban élőktől,

gyermeksétáltatás, valamint a kutyasétáltatás idején is fokozottan ügyeljünk a távolságtartási szabályok betartására,

ne feledjük, hogy – az ott dolgozók kivételével – tilos a vendéglátó üzletben tartózkodás. Kivételt képez az elvitelre készített ételek kiadása és szállítása,

csak alapos indokkal hagyható el a lakóhely, tartózkodási hely és a magánlakás.

Mindannyiunk érdeke, hogy ebben a rendkívüli és nehéz helyzetben betartsuk a szabályokat és vigyázzunk egymásra, önmagunkra!

Tájékoztatom Önöket, hogy a rendvédelmi szervek fokozott ellenőrzést végeznek a közterületeken az érintett időszakban. Kérem, hogy jelenlétükre úgy tekintsenek, mint egy láthatatlan ellenség elleni védelem látható eszközére. Eljárásuk és fellépésük nem ellenünk, hanem értünk van!

Továbbra is legyünk türelmesek, megértőek és óvatosak! Ne feledkezzünk meg idős rokonainkról, keressük őket gyakrabban telefonon, érdeklődjünk hogylétük iránt! Ne engedjük, hogy a bezártság és a magány eluralkodjon rajtu(n)k!

Senki se legyen egyedül Veszprémben sem!

Ha iránymutatásra, információra van szüksége a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben, keresse az önkormányzat munkatársait, a +36/20-279-7922, vagy a 36 20 271 8221 telefonszámokon.

Porga Gyula






[fbcomments]