NAGYÜZEM – Beindult a törvényhozó gyár
Úgy beindult a törvényhozó gyár kedden, hogy a képviselők rohammunkában voltak kénytelenek szavazni egy sor új törvényről. Sőt, a gránitszilárdságú alaptörvényünk sem úszta meg sértetlenül...
Továbbra is a „mi kutyánk kölyke” vezetheti az Operaházat. A veszprémi származására büszke Ókovács Szilveszter győzelme cáfolat: 12 év után mégsem kell mindenkinek mennie. Az...
Valahogy csendesebb idén Veszprémben az Árpád utcai gólyafészek környéke. Emlékszünk még, mennyi bosszúságot vagy épp vidám pillanatot szerzett nekünk a tavalyi „őrült” gólya. Most nincsenek...
Megnyertük az első bajnoki címünket. Boldogok voltunk, örültünk a szurkolókkal együtt. És akkor jött egy ember, aki közölte, hogy a felszámolás előtt álló Veszprém Megyei...
Még a sokat megélt szerb tömeg lélegzete is elállt a csodálkozástól, amikor Szijjártó Péter magyar külügyminiszter keverék szláv nyelven a belgrádi tömeggyűlésen előadta populista szövegét...
Úgy beindult a törvényhozó gyár kedden, hogy a képviselők rohammunkában voltak kénytelenek szavazni egy sor új törvényről. Sőt, a gránitszilárdságú alaptörvényünk sem úszta meg sértetlenül...
Négyévente kapunk valódi lehetőséget arra, hogy a saját és a gyerekeink sorsára is kiható döntést hozzunk. Az április 3-i választáson leegyszerűsödött a kérdés: marad Orbán...
Rekordmértékben adósította el az Orbán-kormány Magyarországot! – hangzott el az Egységben Magyarországért mai sajtótájékoztatóján. – Romlik a külső és a belső egyensúly, tíz éve nem...
Az emberek életkörülményeinek azonnali javítását állítja a középpontba kormányra jutása esetén az egyesült ellenzék. Ezt jelentették be, amikor ismertették az egészségügyi, szociális, oktatási és gazdasági...