Álldogálok a bolt előtt. Őszi napsütésben nézelődök. Kikötöttek ide, de amúgy sem mennék sehova. Ugyan, hova is futnék ebben a világban?
Kijön egy konszolidált külsejű hölgy a boltból egy szatyorral, mögötte a gazdi. Megállnak és kis cetliket nézegetnek.
– Hogy micsodaaa? – mereszti a szemét a nő a parányi papírdarabra. – Száz forint a zsömle?! Látta ezt maga? – nyomja fenyegetően a gazdi orra alá a látnivalót. A gazdi nem látta, de békülékenyen közli, hogy ez van, és hogy a tojás is száz forint.
– Na de ez a nyamvadt vizeszsömle hogyan kerülhet száz forintba? – háborog a szatyros és közli, hogy ilyen nincs.
– De van – kötözködik a gazdi, láthatóan bosszantva a zsömlés nőt. – Nap mint nap minden drágul – tesz rá kajánul egy lapáttal.
– Azt még érteném, ha az új árunak lenne új ára, de neeeem! – szikrázik a hölgy szeme. – Ezek – mutat a boltajtóra –, ezek naponta írják át az árcédulákat!
A gazdi halálos nyugalommal folytatja:
– Mondom, hogy a tojás darabja is száz forint. Sőt több, mert 1100 forint egy dobozzal és a lidliben már 1300 – pofázik, mire a zsömlésnek elborul az agya.
– Hát ide figyeljen! Leszarom, hogy magának mennyi a tojás ára! Ez csak egy kurva vizeszsömle! Érti már? – és elviharzik.
A gazdi, úgy tűnik, érti. Micsoda nőszemély, mondja vigyorogva, majd fogja a pórázt, én meg vakkantok kettőt.
Őszi napsütésben poroszkálunk.
Fotó: a szerző