Közérzet · 2018.07.30.

LMP – Kutyafuttatókra van szükség Veszprémben

A magyarországi statisztikák azt mutatják, hogy egyre több a kutyatulajdonos a városokban is. Ugyanakkor a városi ebtartók nincsenek elárasztva lehetőségekkel, a még mindig túl kevés, és sokszor funkciójára alkalmatlan kutyafuttató sem könnyíti meg a helyzetüket – mondta mai sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc LMP-s képviselő.

Veszprémben nincs is kifejezetten erre a célra kijelölt terület. Különösképpen a Jutasi úti lakótelepen élőktől hallani, hogy szükség lenne kutyafuttató létesítésére. A márciusi közgyűlésen Gerstmár Ferenc képviselői kérdésére adott válaszában Porga Gyula polgármester elismerte, hogy ő maga is naponta szembesül a kutyatartókat érintő infrastrukturális problémákkal, illetve azt, hogy különböző utcafórumokon, lakossági fórumokon városrészenként is megfogalmazódnak igények kijelölt kutyafuttatókra


Ezért júniusban Gerstmár Ferenc indítványt nyújtott be a következő határozati javaslattal: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése egyetért azzal, hogy a felelős állattartás elősegítése érdekében kutyafuttatók létesítésére van szükség a városban. Első lépésként felkéri a polgármestert, hogy a Jutasi úti lakótelep területére vonatkozóan készíttessen helyszínjavaslattal és költségkalkulációval tervet kutyafuttató létesítésére.

A közgyűlés fideszes többsége elutasította az indítványt. A polgármester szerint nem olyan volumenű beruházásról van szó, amelyről külön határozatot kell hozni. Nem azért, mert nincs szükség kutyafuttatóra, hanem azért, mert majd ha a költségvetésben lesz rá forrás, akkor építenek.

Ezek után azt javaslom a Jutasi úti lakótelepen élő kutyatartóknak és a városban máshol élőknek is: folyamatosan keressék egyéni választókerületi képviselőiket annak érdekében, hogy elérjék, akár már az idei önkormányzati költségvetés-módosítások során legyen forrás erre a célra – fejezte be Gerstmár Ferenc.






[fbcomments]