Szórakozás · 2021.07.19.

JÁSD – Programajánló a Bakony keleti kapujában

Vadonatúj, interaktív kiállítótér és turisztikai információs pont nyílt a Veszprém megyei falucskában. Jásd vadregényes tája eddig is szerepelt a turisztikai térképen, az új Bodzaház pedig egy újabb úti cél lehet az odalátogatók számára.

A Bodzaház közvetlenül a Tájház mellett kapott helyet (melyet már 2012-ben felújított a Jásdi Önkormányzat), az eredetileg U alakú épület másik, azelőtt tűzvész-rombolta szárában. 250 éves falak állnak az udvaron, aminek téglái a Bodzaház építési elvének, a „ház a házban” elvnek köszönhetően most is láthatóak. 

Bodzaház Jásd, JÁSD – Programajánló a Bakony keleti kapujában

Hogy miért pont a bodza növényről nevezték el az épületet? A „Jásdiak a bodzások” mondat a környező falvakban már régóta ismert, hiszen a falu lakosai előszeretettel használják fel a bodzát alapanyagként, de nem csak szörphöz. Pálinkát és lekvárt is készítenek belőle, utóbbi fontos alapanyaga Jásd specialitásának, a mákos-bodzalekváros hosszú kalácsnak. 


A Bodzaházban bemutatják a bokorbodza és gyalogbodza növényt, felhasználási módjait. A jásdiak által készített bodzatermékek pedig meg is vásárolhatók. Az épület kiállítótérnek és interaktív játszótérnek ad helyet, amelyet felnőttek és gyerekek is egyaránt élveznek. A tájházban pedig a látogatók közelebb kerülhetnek Jásd egykori életéhez, illetve a Zichy család által betelepített szlovák kisebbség kultúrájához, a falusiak mai napig ápolt hagyományaihoz.

Bodzaház Jásd, JÁSD – Programajánló a Bakony keleti kapujában

Júniusban volt a megnyitó, a Bodzaházban és a Tájházban pedig azóta is pezseg az élet. Jásdra mindig is özönlöttek a turisták egész évben, különösen a nyár beköszöntével. A környék számos gyermek- és cserkésztábornak ad helyet, a falu természeti adottságai pedig csak úgy vonzzák a városi kikapcsolódni vágyókat. 

Bodzaház Jásd, JÁSD – Programajánló a Bakony keleti kapujában
A kép két szélén a Bodzaház alkalmazottjai, Princz Anita és Horváth Anita, a többiek balról Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Győry Tünde jásdi polgármester asszony és Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke

A faluban érdemes megnézni a templomot, melynek freskói nem szokványosak. Az egész beltér – a plafont is beleértve – festve van. Az egyik képen megörökítették a régi jásdi népviseletet is. A templomban megtalálható az egykor ott álló bencés kolostor egyik gyönyörű, faragott köve is. 

A faluból kis ösvény vezet a Szentkúthoz, amely népszerű búcsújáró hely az országban. A forrás iható, a legenda szerint gyógyító erővel bír. Legendájával a Bodzaházban megismerkedhetünk.

Kevésbé szakrális, túrázóknak kedvező látványosságok is vannak. Ilyen például az Avar-sáncok, amely egykori katonai erődítmény máig fennmaradt formáját mutatja meg, illetve a Rubányi-dűlő, ami római villáknak adott helyet a római korban, a kora Árpád-korban pedig ott terült el a falu. Szintén látványos természeti képződmény a sziklás-vízeséses Római fürdő, ami valójában sosem volt fürdő. Gátak segítségével a felduzzasztott patak a római villákat látta el vízzel. 

Életünkben legalább egyszer érdemes ellátogatnunk Jásdra és környékére. A felsorolt látnivalók mellett a tágabb környék is még rengeteg gyönyörű helyet rejt (például tési szélmalmok). Garantált, hogy aki itt jár, az sosem felejti el Jásd békés hangulatát és csodálatos természeti világát. 

Fotók: Facebook

Képek forrása: PESTHY MARTON and Picasa





[fbcomments]