Az 520 centiméter magas, jellegzetes óratorony az eredeti koncepció szerint összekapcsolja a Kossuth utca keleti, hangulatos, régi házait a nyugati oldal kockaépületeivel. Ívével eltereli a figyelmet az ellentétről, áthidalja az utca két oldala közötti különbséget.

Ilyen mély tartalmat aligha feltételezünk az óra mellett álldogálva, pedig hányszor, de hányszor ez a találkozások meghatározó helyszíne, a tuti igazodási pont – legyen akármilyen zsúfolt például egy utcazenés este.

Friedrich Ferenc Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész bronzból készült óratornya 1986-ban készült, és 1989 márciusában avatták fel, amiről a Veszprémi Napló 1989. március 14-i lapszáma adott hírt Az idő múlása címmel.

Az órát 1989 márciusában avatták fel

Az órát 1989 márciusában avatták fel

Az órát a cikkben sok kritika éri. A cikkíró felrója Kovács Jenő székesfehérvári órásnak az óra pontatlanságát, megemlíti, hogy az alkotást már öt éve megrendelték – az akkori belvárosi rekonstrukció díszítőelemeként –, de átadása sokat csúszott. Az eredeti elképzelések szerint ugyanis 1988. november 7-én avatták volna fel, de a zord időjárás ezt nem tette lehetővé. Az óra elhelyezése a felállítással együtt 1,5 millió forintba került, amit rossz szájízzel közölt az újságíró, megjegyezvén, hogy „manapság már másra költené az igencsak pénzszűkében lévő városi tanács”. A cikkből a keserűség, a pazarlás érződik ki, pedig milyen szerencse, hogy akkor nem az ellendrukkerek győztek.

2005-ben az óramű szerkezete javításra szorult. Százezer forintot költött rá az akkori városüzemeltetési iroda, azonban az összeg kevésnek bizonyult, az óra megkopott szerkezete ennél nagyobb anyagi áldozatot kívánt. A következő évben már félmillió forintot különítettek el a költségvetésből az óra javítására. Ekkor merült fel az is, hogy ha nem tudják megjavítani a szerkezetet, akkor az órát kiadják reklámfelületnek.

Atyaég! Talán nem egy akciós csirke reklámja lengedezne az oszlopok között, de mégis milyen szerencse, hogy erre nem került sor, és reméljük, soha ilyen fel sem merül többé senkiben! Hiszen az óra szimbólum lett, a veszprémiek egyik kedvence, egy biztos pont az életünkben!

 

Friedrich Ferenc szobrász és éremművész most 71 éves. Köztéri alkotásai megtalálhatók még Zalaegerszegen, Érden, Pécsett, jó néhány alkotása közgyűjteményekben vagy magántulajdonban van, a legtöbbnek pedig a művész lakóhelye, Dunaújváros ad otthont. A művész honlapján megcsodálhatjuk ezeket.

Forrás:

Veszprémi Napló, 1989. március 14.

Veszprémi Napló, 2005. augusztus 5.

dr. Herth Viktória: Köztéri alkotások Veszprém megyében, 2016

Bonyhádi Szilvia

Hozzászólások

hozzászólás