Szabados Árpád (1944–2017) Teremtő eldöntetlenség/balatoni elégia című kiállítása nyílik meg július 18-án, szombaton 11 órakor a Művészetek Háza Veszprém/Csikász Galériában (Vár u. 17.).

Az eseményen bevezetőt mond Hegyeshalmi László igazgató, a kiállítás kurátora, a tárlatot Géczi János író nyitja meg.

Szabados Árpád Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész rendkívül gazdag és sokrétegű művészetét tárta a közönség elé Lét-közeli művészet címmel szülővárosában, Szegeden a REÖK kiállításán az év első felében. Nátyi Róbert és Sinkó István kurátorok a teljes életműből válogatva állították össze az anyagot.

Veszprémben a Művészetek Háza kiállítása a Teremtő eldöntetlenség/balatoni elégia címmel Szabados Árpád utolsó képciklusát mutatja be. Most látható először a teljes műegyüttes.

Szabados Árpád feleségével és kisfiával 2014-ben egy hónapot, 2015-ben a teljes nyarat Balatonszepezden töltötte. Ekkor festette meg azt a képciklust, amit balatoni elégia címen láthat a megyeszékhely közönsége. A rendkívüli érzékenységgel megfestett művek megidézik Egry Józsefet, az olasz Giorgo Morandit, a balatoni fényeket, hétköznapi tárgyakat, tárgyegyütteseket. Felfedezhetünk Szabados Árpád teljes életművében megjelenő és visszatérő motívumokat. A megfestett terek egyszerre mutatják a kint és bent világát, a létezés elementáris nagyszerűségét, szépségét, egyszeri és megismételhetetlen csodáját.

Szabados Árpád 1944-ben Szegeden született. A Képzőművészeti Főiskolán végzett 1968-ban. 1969 és 1974 között vezető tanár az ELTE Apáczai Cs. J. Gyakorlóiskolájában. 1970 és 1984 között a Magyar Nemzeti Galéria GYIK Műhelyének alapítója, vezetője. 1975-től 1990-ig a Mozgó Világ képzőművészeti szerkesztője. Képzőművészeti műsor-sorozatai a Magyar Televízióban: Varázsolló, Játék a GYIK Műhelyben, 7 színvilág. 1984-től tanított a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 1991-től tanszékvezető egyetemi tanár. Nevéhez fűződik az egyetem oktatási rendjének és a Doktori Iskola programjának kidolgozása. 1995 és 2002 között rektor, 1995-től 1997-ig a Művészeti Egyetemek Rektori Székének elnöke. 1996-tól 2000-ig a Felsőoktatási Tudományos Tanács tagja. A festő osztályt és az Egyetem Doktori Iskoláját vezette 2009-ig. 2010-ben Professor Emeritus címet kapott. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó tanára 2014-ig. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és a MAB Művészeti Bizottságának a tagja. Munkácsy-díjas, Érdemes Művész, az Indiana Egyetem tiszteletbeli professzora. 2016-tól Rektor Emeritus. 2017-ben hunyt el Budapesten.

Közel kilencven egyéni kiállítása volt, háromszáz nemzetközi és hazai kiállításon vett részt. Több mint harminc szakmai díjat nyert. Többek között: Festészeti Fődíj, Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé, Ankara. Grand Prix, Nemzetközi Rajz Biennálé, Ljubljana. Kritikusok Díja, Nemzetközi Grafikai Biennálé, Krakkó. Festészeti I. díj, Nemzetközi Festészeti Biennálé, Kassa. Ezüstérem Nemzetközi Grafikai Biennálé, Norvégia. Nagy Díj, Országos Grafikai Biennálé, Miskolc. Nagy Díj (kétszer) és Szalay Lajos Díj Országos Rajz Biennálé, Salgótarján. Magyar Grafikusművészek Szövetségének és a Magyar Grafikáért Alapítványának díja, Nemzetközi Grafikai Biennálé, Győr. Festészeti Életműdíj, E.E.M. Legutóbb: Gyarmati Tihamér Díj.

A kiállítás szeptember 5-éig látogatható naponta 10-től 18 óráig, vasárnap szünnap.

Hozzászólások

hozzászólás