Búzás Huba a minap töltötte be 89. évét. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele és annak apropóján, hogy nemrég megjelent a harmadik drámakötete.
Szépírás és politika
– Mit tesz manapság az, Európában és Magyarországon, ha valaki vállalja az írói hivatást?
– Nagyon fontos normának tartom és érzem, hogy a független szépírónak nem szabad politikusnak lennie. Ugyanakkor a politikai hatalomnak nem szabad beleszólnia se nyíltan: cenzúrával és egyéb erőszakos módon, sem pedig burkoltabban, sunyi retorziókkal abba, hogy mi az író dolga. Ez nem a politikusi hivatás lebecsülését jelenti. A politikusi szakma egy tisztes hivatás, ha a politikus a népe javára végzi teendőit, és magától értetődik, hogy megvetendően galád cselekedet, ha nem ezt teszi. Miért hozom mindezt szóba? Azért, hogy ne keverjük össze a fogalmakat! Hasonlóképpen rendkívül fontos, és ugyancsak szellemi irányultságot, látásmódot követel az írók munkája is. Az íróknak rendelkezniük kell egy olyan szellemi irányultsággal, látásmóddal, ami hasonlatos a politikumhoz, mégis más. Ezt nevezzük világszemléletnek, világlátásnak, világnézetnek. Természetesen ebbe beleszűrődhet a politika, mégpedig olyan módon, hogy az írónak emberekkel, emberábrázolással kell foglalkoznia, és az embereknek van politikai meggyőződésük, ez egyszerűen kikerülhetetlen a művekben. Hisz tudjuk: mindenkinek van és kell is legyen valamiféle rálátása a világra, az életre, a valóságra.
Szabadság és szolidaritás
– Mik voltak a legfontosabb, a legmagasabb rendű eszmei értékei, amelyek adott esetben megnyilvánultak a műveiben?
– A szabadság, a szolidaritás és az ezekért való helytállás. Tudjuk nagyon jól, hogy a szabadság egy nagyon összetett fogalom. Eszme, érzet, állapot, vívmány, de mindenekfölött érték. Beszélhetünk egyéni és társadalmi szabadságról. A történelem során megállapíthattuk, hogy az egyéniség kibontakozása szabadság nélkül korlátozott vagy lehetetlen. Az írói egyéniség kibontakozása szintén. Ezek az értékek nem új keletűek, hiszen mióta ember létezik ezen a Földön, mindig is törekedett ezeknek az értékeknek az érvényesítésére tudva vagy tudatlanul. Hisz például szolidaritás nélkül közösségek sem képződhettek volna. Ezek az értékek leginkább a XIV. század elején fogalmazódtak meg. A XV. és a XVI. században egyre inkább megnövekedett ezen értékek jelentősége. Az is igaz, hogy a későbbiek során is, ha időnként el is halványult, de búvópatakként újra és újra fölmerült, hiszen a reneszánsz humanizmusa hordozta ezt magában. A felvilágosodás eszmevilága is ezeken az értékeken alapult. A forradalmak korában, a XVIII., XIX. században különösképpen nagy jelentőséget kaptak. Én például úgy látom, hogy a XX. század közepén szinte új humanizmusként merült fel. Világszerte humanista mozgalmak jelentkezését tapasztalhattuk. Romain Garynek a francia új regénnyel kapcsolatos vitában történő fellépésétől, az 1960-as évektől lehet ezt igazán számítani. Néhány évvel később Argentínában Mario Rodríguez Cobos is kifejtette ebbéli nézeteit, aki létrehozott egy humanista mozgalmat. Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy ezek az értékek valós értékek. A szolidaritás összetartást, illetve közösségvállalást jelent. Önmagam emberi és írói méltóságát leginkább a kisemmizettek oldalán tudom elképzelni. Ezen kívül a hazaszeretetet, az ember szeretetét tanúsítja a mögöttem magasodó életút. A felsoroltak szinte vezérfonalként szolgálnak számomra, amikor tollat kapok a kezembe.
Az életút
– Az életútja vélhetően göröngyös volt. Húsz évig nem szólalt meg íróként, a korábban írt műveit megsemmisítette.
– Szatmári-Nagy Anikó helytörténész, esztéta Búzás Huba költői élete című életrajzi kötete az életutammal foglalkozik. Bő egy hónappal ezelőtt az írója azt közölte velem, hogy készül a könyv második, bővített kiadására.
Búzás Huba életútjáról bővebben a 85. születésnapja alkalmából készült interjúnkban olvashatnak. Ebben mesélte el nekünk azt, hogy 1972-től 23 éven át hallgatásra kényszerítette az öncenzúra. Nem tűrte a korabeli művelődéspolitika szemléleti és stílusbeli korlátozásait.
Huszonnégy év alatt 17 kötet
– Mikor és miért törte meg a hallgatást?
– Nagyobb szellemi szabadságot érezve 1995-ben kezdtem újra írni, és 2000-re összejött az első kötet, a Kávéillat anyaga. Kevés olyan vers maradt a bő két évtizednyi hallgatás nyomán, ami ebbe belekerülhetett. Olyanok, amelyek korábban megjelentek folyóiratokban és amelyeket nem sikerült megsemmisítenem. A Szénagyűjtők például valamikor az ötvenes években elhangzott a rádióban is. A verseim Veres Péternek és Tüskés Tibornak is feltűntek a Jelenkornál. Az elsőt követte a többi kötetem, így a Napranéző és a Hajnali tótágasok. Ebből a háromból válogattam a Tépd le a napot! címűbe. Lírám egyéni hangvétele egyre inkább feltűnt a szakavatottaknak. Elsőként Ágh István írt róla tanulmányt a Lyukasóra című folyóiratba. Írása szó szerint elhelyezett engem „a költészet csillagrendszerében”. Mind a magyar, mind az európai irodalom nagyjaihoz méretezve fogalmazta meg méltató kritikáját. A későbbiekben is nagyon elismerő kritikákat kaptam a szakmától. A Tépd le a napot! után még három lírai kötetem jelent meg: az Amerre a szél fúj, a Kúszmászva Európa zsámolyán és a Félrevert harangjaim. Ezt követően lírai eposzokkal foglalkoztam. Ha visszatekintek az irodalomtörténetre, akkor megállapíthatom, hogy Dante Isteni színjátéka is voltaképpen lírai eposz. Az én írásaim három történetbe ágyazottak. Az Égi kupolánk egy autókaraván útja éjféltől hajnalig Magyarországról a Balkán hegyein keresztül. Az emberiség történelmével is foglalkoztam ebben a kötetben. A téma rendkívüli módon foglalkoztatott egész életemben. Amikor gondolkodom magamban, akkor nem tudom magam függetleníteni a történelemtől. A második kötet, a Föld! Föld! – vesztőhelyünk hasonlóan izgalmas körülmények között keletkezett. Egy műtéten estem át, és a közvetlen műtét utáni éjszaka lázas állapotának gondolatait írtam le. A művészettörténet eseményeit, az emberiség könnyelmű magatartását is megfogalmaztam. Már akkor, 2018-ban fölháborított az emberiség környezetkárosítással kapcsolatos, nagyon ártó magatartása. Ma már a felelőtlen ember olyan előrehaladott rombolást végez a természetben, ami nem biztos, hogy hatástalanítható. A harmadik kötet is izgalmas a kritikusok szerint. A címe: Mentsétek meg… Azért tettem a cím után három pontot, mert ez sok mindennel behelyettesíthető. Mentsétek meg, igen, a lelkeinket, az emberiséget, ezt a Földet és mindazt, amit az emberiség megteremtett, a civilizációt, a kultúrát, az életünket, vagy akár a mi hazánkat, nyelvünket is, mert még az is veszélyben van! A magyarság is fogytán. A Mentsétek meg…-ről azt írták, hogy szinte egy világköltemény. Az Ég, Föld, Emberek című kötet összefoglalóan tartalmazza a három lírai eposzt. Az olvasók részről szinte felszólítás érkezett hozzám, hogy célszerű lenne a három kötetet egybefoglalni. A kötet végén olvashatók azok a kritikák, amelyek talán az olvasók számára is fontosak lehetnek, mert sok olyan megállapítást tartalmaznak, amelyek iránytűként segíthetik a befogadást, a hozzáférést. Nem hallgathatom el a leglényegesebb tényezőjét ennek a három lírai eposznak: ezek versek. Alkaiosz görög költőnek volt egy versszaka, amely átvonult még a magyar irodalomba is. Az én vívmányom mindössze annyi, hogy két alkaioszi versszak metrumát illesztettem egymás mellé azért, hogy a hosszabb sorok révén folyamatosan tudjam hömpölyögtetni a mondanivalómat. Ennek révén úgy érzem, megbonthatatlanabbnak tűnik az egész mű. A későbbiek során több esszét is írtam. Az egyik az Újhumanizmus körvonalazódik a művészetben, a másik az Évszázadok feje fölött. Nekem magamnak is szellemi iránytűre volt szükségem. Engem is az újhumanizmus hat át. Az Évszázadok feje fölött olyan írótársakról emlékezik meg, mint például Juhász Ferenc, akivel csak kétszer-háromszor találkoztam, de könyveket cseréltünk egymással, és nagyon fontosak voltak számomra a vele folytatott rövid beszélgetések. A másik nagy szerzőt nem ismertem személyesen, de a nyomában jártam. Márai Sándor amikor 1948 körül kénytelen volt elhagyni az országot, először Olaszországba ment, és Nápolyban lakott. Nápolyban járva 1963-ban felkerestem azokat a helyeket, ahol megfordult.
A triász
– Miért jutott egyáltalán az eszébe könyvdrámát írni a magyar irodalom három nagy alakjáról?
– Nem mindennapi témákról van szó: Janus Pannoniusról, Balassi Bálintról és Zrínyi Miklósról. Az utóbbi Zrínyi Miklós háborúi címmel januárban futott ki a nyomdából. Mindegyik dráma egy-egy évembe került. Mindhárom korai géniuszunk élettörténetébe belemélyedtem lélekben és gondolatban, elképzelve az akkori kort, ami nagy élmény volt számomra. Amikor össze kellett illesztenem a forrásmunkák egyes megállapításait, rájöttem olyan összefüggésekre, amikre az irodalomtörténészek nem figyeltek föl. Annyira azért nem függnek össze a történetek, hogy drámatrilógiának nevezhetnénk őket, ezért találtam ki rá a drámatriász műfaji elnevezést.
Elodázhatatlan ódáim
– Tervei? Mindennapjai?
– Régóta foglalkoztat egy olyan kötet összeállítása, amelynek a címe az lenne: Elodázhatatlan ódáim és más válogatott versek. Szerkezetileg tulajdonképpen már összeállt a fejemben, de rendkívül problematikus létrehoznom, hogy tényleg az olvasó örömére szolgáljon. A korábbi kötetekből azokat a verseket válogatom be, amelyek nagyobb jelentőségre tettek szert valamilyen oknál fogva, és lesznek újak, amelyek eddig még nem szerepeltek kötetben. Sarkalatos részei lennének az ódák, amelyek eléggé szenvedélyes írásművek költészettanunk szerint, rokonok az elégiákkal. Megpróbálom megszerkesztve jövőre letenni az asztalra. A mai napig részt veszek irodalmi életünkben. Nagy megtiszteltetés ért: a Szépirodalmi Figyelő legfrissebb számában az élre került egyik versem. A folyóiratba azok az írások kerülnek bele, amelyeket más lapokból kiválónak tartva szemléznek. Az Ezredvég folyóirat márciusi-áprilisi számában négy versem szerepel. A legfrissebb hír pedig az, hogy a Lyukasóra folyóirat szerkesztősége márciusi (ünnepi) lapszámában 12 versemet közli, valamint „a hónap költője” címet adományozta számomra. Szakonyi Károly pedig a lapban Búzás Huba vershangjai című kritikai cikkében méltatja életutam költészetét. Megemlíthetem azt is, hogy a naputonline.hu irodalmi lap egy esszémet tette közzé. Arról írtam ebben, hogy az ember kultúrája értékekre épül. Nagyon foglalkoztat, hogy az értékítéletünk a magyar kultúréletben, a magyar műveltség világában ne posványosodjék el.
Fotók: a szerző