Van az a vicc, hogy „doktor úr, vegyek-e még nagykabátot?”. A szövet télikabát régen egy vagyonba került, az „úri szabó” munkáját és a szövetet is meg kellett fizetni. Évtizedekkel ezelőtt a kabát kidobásáról szó se lehetett, legfeljebb a textil-újrahasznosítás valamilyen módjáról.
Sokszor eszembe jut a nagyanyám, aki világbajnok volt a textil-újrahasznosítás szempontjából. Úgy átalakította nekem a fölnőttek kinőtt ruháit, senki meg nem mondta volna, hogy hulladékban feszítek. Resztliből is doktor volt. A Németországból nagynéném révén hazakerült „resztlikből” menő ruhákat varrt nekünk. A német textilgyár dolgozói aprópénzért megvehették a szabás során keletkezett „hulladékot”, egyébként a legdivatosabb szuper anyagokat.
A mai napig emlékszem a szövetek mintájára, színére, tapintására. Művészet volt a 20-30 cm-es kockás csíkokból összerakni a szoknyát, blézert, de a nagyanyám ezt is gyönyörűen megoldotta a ’70-es évek német divatja szerint. Hol fejből, hol meg Burda-minta alapján. Amikor meguntam, az anyám megörökölte tőlem ezeket a gyönyörűségeket.
Aztán most már egy jó ideje én kerültem abba a korba, hogy én és a barátnőim meg az unokahúgom örököljük a lányomtól a megunt vagy valami más okból továbbadott ruhákat. Valahogy megmaradt bennünk ez a „ruhát el nem dobunk”-ösztön még az olcsó kínai áru és a turkálók korszakában is. És lám, ez az átmentett szokásunk kezd újra divatba jönni. Divatba jön újra a drága nagymama az ő aranykezével. Azt látom, hogy mozgalmak indulnak textil-újrahasznosítás vagy megmentés, javítás céljára. Szerencsére maradtak kis varróműhelyek is, varrónőkkel, akik vállalják ezt a munkát. Veszprémben, pláne a környező településeken is van egy-kettő, ahova persze a legtöbbször nem foltoztatni vagy a derékbőséget kiengedni megyünk, hanem mondjuk a farmernadrág hosszát rövidebbre venni vagy cipzárt cserélni.
Cserebere az interneten
A megunt príma ruhadarabok csereberéjére is alakultak már internetes appok, ami minden szempontból hasznos. Vannak, akik nem veszik fel többször ugyanazt. Estélyi ruhát meg pláne nem. Miért ne cserélnék el egymás között? Erről ír többek között a Másfélfok.
A masfelfok.hu cikkéből megtudjuk, az Európai Unióban évente 12,6 millió tonna textilhulladék keletkezik, aminek többségét elégetik, exportálják, vagy hulladéklerakón végzi. Miközben a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2-10 százalékáért a ruhaipar felel, miközben egy kis túlzással, ezeknek a ruháknak szinte a felét soha nem adják el. Ráadásul a szintetikus szálakból készült dolgok a mikroműanyag-hulladék mennyiségét növelik.
A gyártás a legtöbb esetben fejlődő országokban történik, ahol olcsó a munkaerő. Ezért van az, hogy az infláció ellenére sem tapasztalhattunk jelentős drágulást a ruhaneműk tekintetében, aminek mindaddig örülhetnénk, amíg a környezetvédő énünk meg nem szólal. Ám ha megszólal, egyértelműen világossá válik, hogy szigorúbb szabályozásokra lenne szükség: a túltermelés visszafogására, a munkakörülmények javítására, az újrahasznosítás megoldására. Ezek mellett pedig az is fontos, hogy mi, fogyasztók is tudatosak legyünk a ruhavásárlás során. Ne vásároljunk random, csak a vásárlás kedvéért, hanem csak azt vegyük meg, ami szükséges. És nézzük meg alaposan, jól áll-e nekünk, szeretni fogjuk-e, egyáltalán viselhető-e? Csak akkor fizessünk, ha igen a válasz.
A szennyező fizet?
Az „uniós körforgásos gazdaság megvalósítási tervének része a textilhulladék csökkentése, illetve a textilek élettartamának és újrahasznosításának növelése. 2024. február 14-én az EU Hulladék Keretirányelvének felülvizsgálatakor külön fókuszt kapott a textil- és az élelmiszerhulladék. Az Európai Bizottság eredeti javaslatának megerősítését 72-en támogatták (hárman pedig ellene szavaztak). A cél a felelős fogyasztási és termelési gyakorlatok támogatása, hogy mérsékelhessük a „fast fashion”, az úgynevezett „gyors divat” riasztó környezetterhelő hatásait. Decemberig további szabályok várhatók, amelyek a „szennyező fizet” elv és a gyártók kiterjesztett felelősségén alapszanak majd. Az Európai Unióban 2025 januárjáig a textilek (ruhák, takarók, lepedők, függönyök, cipők, kalapok, matracok és szőnyegek) külön gyűjtését is meg kell oldani a településeken, úgy, mint a műanyagok és fémek esetén” – tájékoztat a Másfélfok.
Kétmillió tonna textilhulladék évente
A felesleges ruhák egy részét szegényebb országokba exportálják (pl. Ghána, Kenya, Tanzánia, Chile), ahol aztán hulladéklerakókon kötnek ki, vagy elégetik őket (ami különösen káros lehet az egészségre), ha nem tudják eladni. A használt textilek exportja az EU-ban 20 év alatt csaknem a triplájára emelkedett. 2000-ben még kb. 550 000 tonnára rúgott, 2019-re viszont majdnem elérte az 1,7 millió tonnát. Az adományozás jó megoldás lehet a feleslegessé vált ruhadarabjaink újrafelhasználására, de esetenként már az adományboltokban is annyi többlet jelentkezik, hogy inkább hulladék lesz a felajánlásból.
Tény, hogy ezeket a fast fashion ruhákat már nem mindig érdemes újrahasznosítani, hiszen nem olyan időtálló finom anyagokból készülnek, mint a régiek, amiket drága jó nagyanyánk akár háromszor is átalakíthatott, akkor is szép kreáció jött ki a keze alól. Esetenként már nem is varrják őket, csak ragasztják, vagy összevasalják, összekötik.
A fast fashion, akár a fast food, mindent a lehető legolcsóbban próbál megoldani az alapanyagtól a munkaerőn és a gyártáson át az értékesítésig. Kizárólag az üzleti siker, az anyagi haszon érdekli a vállalkozásokat, nagy ívben tesznek rá, hogy az általuk is gerjesztett hulladék elárasztja a világot. A textil-újrahasznosítás szerintük nem az ő dolguk. Az Európai Unió törvényhozása szerint viszont igen, az övéké is.
Vezető képünk: A nagymamák évtizedekig újrahasznosították a családok ruháit. Újra divatba jön a kreativitás? Fotó: Scoop Whoop