Két Európa-bajnokságon hat VEDAC-os
A következő napokban rendezik meg az U23-as, majd jövő héten az U20-as atlétikai Európa-bajnokságot, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) hat sportolóval...
A kormány kalandorpolitikát folytatott, az ársapka 3-4 százalékkal emelte az inflációt – szólt be Orbán Viktoréknak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Közgazdász...
„Hasznos volt ez az összecsapás abból a szempontból is, hogy a BL-ben ugyan lehetnek tuti meccsek, de könnyen bukhat a mutatvány, ha nem folyamatos a...
– A lakhatási helyzet javításával, a bérlakások számának radikális növelésével lehet megtartani a fiatalokat – jelentette ki határozottan egy mai sajtótájékoztatón Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati...
Porga Gyula polgármester támogatja, hogy az októberi közgyűlés elé kerüljön az ellenzéki képviselők közös indítványa a márkói hulladéklerakóval kapcsolatban. Ezt a mai közgyűlésen jelentette be,...
A következő napokban rendezik meg az U23-as, majd jövő héten az U20-as atlétikai Európa-bajnokságot, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) hat sportolóval...
Mindkét számában, gerelyhajításban és diszkoszvetésben is új egyéni csúcsot ért el Kövér Fanni. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club sportolója ráadásul előbbi számban két...
Már több rangos nemzetköz versenyen, például a legutóbbi tamperei junior világbajnokságon is részt vett Máté Fanni Szabina, azonban a 2018-ban Veszprém megyében a legjobb junior...
A VEDAC serdülő bajnok gerelyhajítója, Kövér Fanni a versenyszám legnagyobb tehetségeként várja a következő évek világversenyeit.
A Gyulai Memorialon, a Hegyifutó EB-n és a Paulinyi Emlékversenyen egyaránt remek VEDAC-os eredmények születtek.
Czeller Gábor kalapácsvetésben, Máté Fanni Szabina gerelyhajításban szerzett bronzérmet a hagyományos öt nemzet atlétikai válogatott viadalon.