Szórakozás · 2017.06.07.

ROZÉ, RIZLING ÉS JAZZ-NAPOK – A fiatal magyar jazzénekesnők fesztiválja

A fiatal magyar jazzénekesnők fesztiváljának nevezte az idei Rozé, rizling és jazz-napokat, a VeszprémFest kísérőrendezvényét a mai sajtótájékoztatón Mészáros Zoltán fesztiváligazgató.

A Rozé, rizling és jazz-napok hetedik éve várja a magyar jazz kedvelőit az Óváros téren, és egyre kedveltebb nemcsak a veszprémiek körében, miközben elsősorban az ő szórakoztatásukra keltette életre a rendezvényt Mészáros Zoltán.

Az esemény idén július 7-e és 16-a között várja vendégeit. A hely, az idő és a koreográfia nem változik a korábbi évekhez képest, és idén is „bebútorozzák” a városháza előtti teret.

A fesztiváligazgató rossz, Porga Gyula polgármester jó ómennek tartotta, hogy a sajtótájékoztató idején borús volt az ég és szeles az idő. A polgármester hangsúlyozta: kifejezetten Mészáros Zoltánnak és Lakatos Antalnak, a Kinizsi Bank Zrt. elnökének köszönhető a minifesztivál: előbbi a rendezvény szellemi atyja, utóbbi pedig a kezdetektől a főtámogatója.

A Rozé, rizling és jazz-napok egy tíznapos gasztro-kulturális rendezvény, amelyen a „30 borász, 30 koncert” szlogen jegyében kifejezetten a balatoni borrégió pincészetei lakják be az Óváros téri borfalut. A színpadon esténként három zenekar mutatkozik be, a koncertek ingyenesek. A rendezvény a bor-gasztronómia tekintetében a „terroir” szemlélet mentén válogatja össze a balatoni borrégió borászatait, a vezető pincészetek (Jásdi, Figula, Légli, Konyári, Laposa) mellett a feltörekvő, kevésbé ismert borászatoknak is lehetőséget adva.

A borászatok mellett a gasztronómiai kínálatban – a hagyományosabb ételek mellett – teret kapnak a helybéli őstermelők és kézművesek, sajt, sonka, és csokoládé-készítők is.

A Rozé, rizling és jazz-napok zenei tekintetben is ellenpontja a VeszprémFest nagyszínpadának; itt szinte kizárólag magyar fellépőket hallhatunk, a programok jó része jazz, elsősorban a vokális, könnyebb és szórakoztatóbb arcú jazz, emellett teret kapnak a jazzből fakadó társ-műfajok, a blues, funk, fusion, vagy rockabilly is. Az idei rendezvényt a fiatal magyar jazzénekesnők fesztiváljának is nevezhetnénk, hisz a közönség láthatja többek között Enyedi Sugárka, Szőke Nikoletta, Szőke Szandra, Szeder, Pátkai Rozina, Gereben Zita koncertjét. Nem hiányoznak azonban a pályán régebb óta jelen lévő hölgyek és urak sem, például Náray Erika, Malek Andrea, Falusi Mariann, Zséda, Karácsony János, Tátrai Tibor, illetve a veszprémiek: a Németh Kyra Smallchestra, a Csopak Demizson Allstars Orchestra, a The Bluesberry Band Muck Ferenccel. A teljes kínálat itt olvasható.

Az esemény keretében megnyitották az Én házam – én tornyom – én városom rajzpályázat rajzaiból összeállított szabadtéri kiállítást, és átadták a rajzpályázat legjobbjainak a díjakat.






[fbcomments]