Rozé, Rizling és Jazz Napok – Zene, étel, ital
A Rozé, Rizling és Jazz Napok július 7. és 16. között várja vendégeit Veszprémben, az Óváros téren. A VeszprémFest kísérőrendezvényeként 2011-ben indult gasztro-kulturális rendezvény ezúttal...
Ünnep van. Június első vasárnapján a pedagógusoké a figyelem, a köszönet és a köszöntés. Gyerekként nem értettem, miért épp a nyári szünet kezdetén van a...
– Magyarországon csak és kizárólag akkor lehetett elérni változást, amikor az egész Európai Unió együtt mozdult – mondta portálunknak adott interjújában Cseh Katalin. Az EP-képviselő...
Egy veszprémi alkotás, A másik érintése című játékfilm premierje a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 9-én, pénteken 17 órakor lesz a Hangvillában. Buvári Tamás rendező filmjének...
Jelen állás szerint akár már a hétfői, második mérkőzés után zsinórban harmadszor is bajnok lehet az OTP Bank–Pick Szeged a Telekom Veszprém csapatával szemben. És...
A Rozé, Rizling és Jazz Napok július 7. és 16. között várja vendégeit Veszprémben, az Óváros téren. A VeszprémFest kísérőrendezvényeként 2011-ben indult gasztro-kulturális rendezvény ezúttal...
A VeszprémFest idén immár hatodik alkalommal hirdet rajzpályázatot Az én házam, én tornyom, én városom címmel a Veszprémben működő általános és középiskolák diákjai számára. A...
Július 8. és 17. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg Veszprémben, az Óváros a Rozé, Rizling és Jazz Napokat. Az eseményt sajtótájékoztatón harangozták be. A VeszprémFest...
A VeszprémFest igazgatója, Mészáros Zoltán kapta idén a Magyar Jazz Szövetség Jazz Mecénás díját. A díj a magyar jazzművészet színvonalának emelkedése, a magyar zenei élet...
A Magyar Fesztivál Szövetség Művészeti Tagozata Mészáros Zoltánt választotta meg a tagozat élére. Mészáros Zoltán, a VeszprémFest és a Rozé Rilzling Jazz Napok alapítója, ötletgazdája,...
Tizenhárom voltam, amikor összehozták Magyarország első supergroupját. Szétszedve a Hungáriát (Barta Tamás), a Metrót (Frenreisz Károly) és az Omegát (Presser Gábor, Laux József). Ebből született...
Egy fiatal zenészek alkotta zenekar, a Valami Swing játszik Tom Jones előtt a VeszprémFesten augusztus 19-én a VeszprémArénában. A világsztár fellépőket felvonultató prémium zenei fesztivál szervezői évek óta missziójuknak tekintik a...
A Rozé, Rizling és Jazz Napok augusztus 13. és 22. között várja vendégeit Veszprémben, az Óváros téren. A VeszprémFest kísérőrendezvényeként 2011-ben indult, idén 11 éves...
79 éves korában elhunyt Chich Corea többszörös Grammy-díjas jazz-zongorista, zeneszerző, aki 2010-ben adott koncertet Veszprémben, a VeszprémFesten.
A VeszprémFest egyik hagyománya, hogy minden évben nyilvános mozivetítésen mutatják be az előző évi fesztiválon készült filmjüket a Hangvillában. Idén a koronavírus járvány ezt a...
Tom Jones és Jamie Cullum – világsztárok, akik évekkel ezelőtt már zajos sikert arattak a VeszprémFesten. A két művészt 2021-ben ismét a prémium zenei fesztivál...
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész három programmal, Miklósa Erika, Tompos Kátya, Szakcsi Lakatos Béla és Lendvay József társaságában lép színpadra a VeszprémFest Classic koncertsorozat keretében 2021-ben.
Mivel karácsony előtt mindössze hat hét alatt elfogyott az összes jegy a Dido-koncertre, a VeszprémFest szervezői úgy döntöttek, meghívják az énekesnőt még egy fellépésre. Mészáros...
A Rigoletto számomra a teremtés csodája, a tökéletes opera – mondta Medveczky Ádám, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester az Erkel Színházban tartott sajtótájékoztatón, ahol bejelentették...
Vörös Eszter szép, tehetséges, szenvedélyes, és olyat tud, amit nemcsak Magyarországon, de Európában is kevesen: bandoneonozik. Hogy nem tudják, mi az a bandoneon? Jöjjenek és...