KÉZILABDA – Közösséggé kovácsolódva, avagy beérett Éles József szabadalma

A szurkoló meghal egy kicsit, ha legyőzik a kedvenc csapatát. Még akkor is, ha tudja, hogy nem az övéi az esélyesek. A drukker olyan elkötelezett, ha megkedvel valakit, mindig győztesként szeretné ünnepelni együttesét.

Valahogy így voltam a Veszprémi KKFT három őszi mérkőzésével. Csak azokkal az összecsapásokkal, amelyen a rivális volt az erősebb, de mégis megcsillant a remény a győzelemre: hogy az élvonalbeli kézilabda-bajnokságban újoncként szereplő magyar fiatalokra épülő együttes felborítja a papírformát és odasuhint egy jó nagy meglepetést a szurkolók örömére, az ellenfél bánatára, a szakma rácsodálkozására.

Ilyen volt a komlói ütközet, ahol Tombor Csaba vezetőedző együttese csodálatos módon tartotta a lépést a hazaiakkal. Hiába volt benne a fejekben, hogy ember, hat hete nem játszottak meccset a srácok, többen most kecmeregtek ki a covidból, ezért ez most lehetetlen küldetés. És mégis, nem sokon múlott a pontszerzéses visszatérés.

Vagy a MOL Pick Szeged elleni. Barátom, ez egy Bajnokok Ligája részvevő együttes, játsszuk le, mert kell, és tanuljunk belőle, amennyit csak lehet, mondatja a realitás. A valóságban pedig öttel vezettünk, és a vége is nagyon izgalmas volt a nemzetközi klasszisok ellen. A Csurgó is megcsinálta, ráadásul a kékek otthonában verték őket. Hadd reménykedjek egy kicsit plusz ötnél, na! Legyen legalább egy pont belőle…

És persze a Fradi Pesten. Hét góllal is száguldottunk előttük, öttel mentünk a szünetbe. Ez már tuti meglesz. És mégsem. Az utolsó egy percben kimaradt a büntető és a kapussal szembeni ziccer: 29–28 oda. Ez még közelebb volt, mint bármelyik. Szívfibrilláció indul, mérhetetlen letargia, mellékhatásként étvágytalanság. Pedig egy olasz film szerint a nagy érzelmektől jókat lehet zabálni. A szurkoló ilyenkor összeomlik, és felteszi a legegyszerűbb kérdést: de miért történt így, basszus?

Aztán szép lassan összerakja fejben a választ. Mert ez nem a Telekom Veszprém, vagy a Szeged, hanem az élvonal újonca. Itt nem tapasztalt, külföldi világklasszisok kézilabdáznak, hanem többségében junior korú, fiatal, magyar gyerekek. Akiknek még nagyon szokatlan ez a mezőny. Mert alacsonyabbak, könnyebbek a riválisoknál. Soha nem voltak ilyen nyomás alatt, nem találkoztak ilyen tudású ellenfelekkel, és nem voltak kitéve ekkora fizikális igénybevételnek. Ezért előbb fárad az agy, a test, a lélek. A végén elfogy az erő, így pontatlan lesz a passz, magasabb az ejtés, előkészítetlen a lövés, ember nélüli a „kínai”, kimarad a ziccer és a hétméteres is.

De! Ezek a srácok még inkább közösséggé kovácsolódtak az NB I-ben. Túljutottak közösen a koronavírus- járványon. Átvészelték, hogy három forduló után sérülés miatt elvesztették öt csapattársukat, akikért szintén küzdöttek a pályán. Megmutatták, hogy magyar fiatalokból is lehet magyar csapatot pályára küldeni a legmagasabb osztályban, amelyik bizonyít és megállja a helyét. A Tombor Csaba, Fazekas Nándor , Elek László alkotta szakmai trió úgy készítette fel ezt az együttest, hogy ami ezúttal kimaradt, elmaradt, meghiúsult, javításra vár, abból most annyi tapasztalatot gyűjtöttek, hogy jövőre ezeknek az ellenkezője is megtörténhet a mostaniakhoz hasonló kritikus pillanatokban azon riválisok ellen, akik ellen még nem játszottak. A java tehát csak ezután következik a „felborult” bajnokságban.

A félévi bizonyítványba ez kerül: az ősz kellemes meglepetése, üde színfoltja volt a Veszprémi KKFT törhetetlen küzdeni tudásával, gyorsaságával, robbanékonyságával, időnkénti pazar intellektuális játékával. Éles József tíz évvel ezelőtti szabadalma, „találmánya” mostanra beérett, és kiválóan működött.

A végén álljon itt egy számadat ennek igazolására. Az M4 csatornán a három mérkőzés élő közvetítése majdnem hatszázezer nézőhöz jutott el. Ezért is térhet emelt fővel téli pihenőre a csapat.

Donát Tamás