Elkezdődött a fesztivál, ami a balkáni zeneipar fellendítését tűzte ki célul. Az EKF által is támogatott háromnapos rendezvény három helyszínen, a FOTON-nál, az Óváros téren és a Szentháromság téren várja az érdeklődőket egészen szombat estig. A Balkan:MOST koncertjei a Manu Chao Acoustic-koncert kivételével ingyenesek. Öveket becsatolni, repülünk mi is a Balkánra!
Amikor elindultam itthonról csütörtök este, hogy bekukkantsak a Balkán térséget idéző fesztiválra, őszintén nem tudtam, hogy mire számítsak. Izgatottan vártam, hogy miket tartogat az este és valóban azt fogom-e érezni, hogy egy utazáson veszek részt.
Első utam a FOTON-hoz vezetett, ami a fesztivál három helyszínének egyike. A Hősök Kapuján áthaladva számomra ismeretlen, de kellemes dallamok csapták meg a fülem. Betértem a hangulatos kis udvarba, ahol már zajlott az első koncert. A városban nem volt nagy a nyüzsgés, ezért meglepett, hogy mennyi ember gyűlt már össze. A színpadon egy macedón együttes, a Perija idézte meg melankolikus dallamaival a térséget. Azon kaptam magam, hogy a résztvevőket és a fellépőket pásztáztam és azon gondolkodtam, hogy kinek mi lehet a története, milyen nehézségekkel küzdhet. Semmi kétség, elvarázsolt a zene és az énekesnő kellemes hangja.
A következő helyszín az Óváros tér volt, ahol egy román együttes nyitotta meg az estét. Kevesebb a közönség, de a hangulat szuper. Az énekesnő bevonta a produkcióba a közönséget is, akik lelkesen csettintgettek a ritmusra. Annak ellenére, hogy gyönyörűen beszélt magyarul, mégis angolul szól a közönséghez, hallottam, hogy mögöttem szóvá is tették néhányan. A fesztivál nyilván nemzetközinek készült, de azért valóban számottevőbb a magyar látogatók aránya. Az énekesnő egyébként gyönyörűen énekelt, de ami valóban lenyűgözött, az a trombitálása volt, hiszen nem volt hangszere. Annyira jól utánozta a trombita hangját, hogy elképedve álltam a színpad előtt.
Amikor már a nap is búcsút intett, fogtam magam és tovább gyalogoltam a harmadik helyszínre, a Szentháromság térre. Nyolc óra előtt értem oda, és egy kicsit meglepődtem, hogy egy árva lélek sem volt a színpadnál. Néhány perccel később, mintha meghallották volna a gondolataimat, rengetegen jöttek és élvezték a bosnyák zenekar teremtette fergeteges hangulatot. Voltak, akiknek csak a lábuk járt a ritmusra, de néhányan még táncra is perdültek a balkán muzsikára. A tangóharmonika hangja különösen közel áll hozzám, hiszen én is évekig játszottam rajta. A zene őszinte mosolyt csalt az arcomra, és eszembe juttatta a gyerekkoromat is. Még az is előfordulhat, hogy újra előveszem a már beporosodott hangszerem.
Új élményekkel gazdagodva indultam el, és hagytam magam mögött a tömeget. A jellegzetes balkán ritmus hazáig kísért, így nem féltem a sötétben…
Rövid videónkat ezen a YouTube-linken nézhetitek meg.
Szerző: Tihanyi Kata
Fotók és videó: a szerző