Közérzet · 2020.09.15.

BAKONYALJA – Kapjon háziorvosi rendelőt a városrész!

Gerstmár Ferenc (LMP), a 2. választókerület önkormányzati képviselője mai sajtótájékoztatóján bejelentette: kezdeményezi, hogy háziorvosi rendelőt kapjon a Bakonyalja városrész.

A közjóléti bizottság hétfői ülésén tárgyalta a képviselő előterjesztését: Vizsgálat kezdeményezése Veszprém Bakonyalja városrészben felnőtt háziorvosi körzet kialakítása tárgyában. Az elfogadott határozat alapján a bizottság egyetért a vizsgálat lefolytatásával a következők szerint:

– felnőtt háziorvosi rendelő kialakítására alkalmas ingatlanok feltérképezése a Bakonyalja városrészben,

– felnőtt háziorvosi körzetek átszervezésének lehetősége annak érdekében, hogy a Bakonyalja városrész utcái egy körzethez tartozzanak,

– a háziorvosi rendelő kialakításának és a háziorvosi körzetek átszervezésének költségvonzata.

A vizsgálat eredményéről a bizottság a novemberi ülésén kap tájékoztatást.

– Szeretnék tájékoztatást adni az elmúlt hónapok néhány a Bakonyalja városrészt érintő kisebb eredményéről is – mondta Gerstmár Ferenc. – A Karacs Teréz utcában a biztonságosabb közlekedést elősegítendő kihelyeztek egy forgalomtechnikai tükröt. A Török Ignác utcában több helyen megsüllyedt az útburkolat, amelynek javítása augusztusban megtörtént. Két új utcai hulladékgyűjtő edény szolgálja a városrész tisztaságának további javítását: az egyik a Pöltenberg Ernő utca–Török Ignác utca kereszteződésében, a másik a Török Ignác utca 16. és a Karacs Teréz utca 1. közötti járdaszakaszon. A városrészben előttünk álló teendők közül is hadd említsek néhányat! Megvalósításuk alapfeltétele a városvezető többség támogatása. Megjegyzem, már az idei költségvetés tervezésekor javasoltam közülük több mindenre forrást. Természetesen újra előveszem majd ezeket a javaslatokat is.

 A képviselő javaslatai: tervezési feladatok megindítása járdaépítésre vonatkozóan az Aradi vértanúk útja északi oldalán, a kitaposott ösvény nyomvonalán, a meglévő fák meghagyásával, a Deák Ferenc iskola megnevezésű buszmegállótól az Aradi vértanúk útja–Aulich Lajos utca kereszteződésében lévő körforgalomig, illetve onnan tovább az Aulich Lajos utca nyugati oldalán, parkolási helyzet javítása, további közlekedésbiztonságot szolgáló intézkedések, a Pöltenberg közpark keleti felének fásítása, padok telepítése, kutyaürülék-gyűjtő edények kihelyezése a Pöltenberg közparkhoz, ivókút a játszótér közelében.






[fbcomments]