A magyar férfi-kézilabdaválogatott, Chema Rodríguez szövetségi kapitány csapata egy mérkőzésen döntögetett vélhetőleg világcsúcsokat. Stílszerűen egy világbajnokságon.
Merthogy nem emlékszem olyanra, hogy 48 másodperc alatt valaki piros lapot kapjon és ezzel alaposan megborítson egy megtervezett védekezési rendszert. Valószínűleg az is magyar csúcs, hogy ilyen szinten 15 perc alatt mindössze egy gólt szerezzen riválisa ellen. És ezzel ilyen rövid idő alatt máris elveszítsen egy kiemelten fontos összecsapást. Szinte semmissé téve az Izland elleni hatalmas bravúrt, és végveszélybe sodorja a kitűzött célt, az olimpiai selejtező kivívását.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány nagy családja – ő hívja így a válogatottját – óriási kokit, gyomrost, hátba verést kapott a portugáloktól elszenvedett 27–20-as végeredménnyel. Nem csak a különbséggel van a gond, hanem az összprodukcióval és a nevetségesen kevés lőtt góllal. A családfő „gyerekei” olyan gyenge egyéni teljesítményekkel rukkoltak elő, amire nincs magyarázat. Ne szépítsük! Sajnos agyonverték őket (minket, magyarokat) a luzitánok. Amit rettenetesen nehéz volt végignézni. Hatvan perc mérhetetlen fájdalom, amit semmi sem gyógyít. Csak a csatornaváltás a televízión. De az meg hogy néz ki? Sehogy!
Szerdán következik a tavalyi Európa-bajnok Svédország elleni újabb mérkőzés. Az északiak ellen hazai pályán annyi esélyünk van nyerni, mint Hitlernek Sztálingrádnál volt – ha már háborús vészhelyzet van nálunk. Egy nagyon kicsi sansz, amit a sport kiszámíthatatlansága jelenthet. És ahogy mondják: a labda gömbölyű. Na, de ennyire? Azt is mondják ilyenkor, hogy a remény hal meg utoljára. Reméljük, hogy él még egyáltalán! De azért tudjuk, érezzük: nem kisebb, hanem egy nagyobb csoda kell ahhoz, hogy a svéd-portugál-izlandi-magyar négyesből a csoportelső két hely valamelyikén végezzen Magyarország és ezzel a legjobb nyolc közé kerüljön…
Donát Tamás
A magyar csapat a vereség után. Fotó: MTI