Süt a nap és tele van a város. Szavazunk. Veszprém legtöbb szavazókörében zavartalanul és folyamatosan, de a Lovassy gimnáziumban, az átjelentkezettek számára kijelölt 1. számú szavazókörnél délelőtt tizenegy után hosszan kígyózott a sor.

Dr. Mohos Gábor, a Veszprém megye 1. számú választókerületében működő választási iroda vezetője ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy négy évvel ezelőtt is ugyanez történt, akkor még az utcán is álltak az emberek, ugyanis a szabályok értelmében ez az egy szavazókör van kijelölve a nem állandó lakcímükön szavazóknak. Szabálytalanságról a délelőtt folyamán sehonnan nem érkezett bejelentés. A szavazókörök reggel hatkor mindenütt rendben megnyitottak, és egészen este hétig várják a szavazni szándékozókat.

Veszprém megye 1. számú választókerületében az országosnál is magasabb a részvételi arány, tizenhárom óráig a szavazók 44,5 százaléka járult az urnákhoz. Országosan 42,32 százalék, ami magasabb, mint 1998 óta bármikor. Négy éve ilyenkor 34,33 százaléknál tartottunk.

Az ember egy ilyen fontos napon természetesen több hírforrást, köztük a helyi médiát is figyeli. Meglepetésemre a vehir.hu megnyitásakor hangos zeneszóval Magyarország kormányának megbízásából automatikusan elindul a migránsozós, ENSZ-ezős kampányüzenet, a veol.hu-n pedig az összes választási tudósítás második mondata egy cikkajánló: Újra furgonnal gyilkoltak Európában.

Mit lehet erre mondani?

Hozzászólások

hozzászólás