A Veszprémben élő és alkotó Domján Gábor A megfelelő mélység című verseskötete a könyvhét előtt jelent meg a Napkút kiadónál.

Ladányi István irodalomtörténész a következő gondolatokkal ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe: „Domján Gábor versei személyes, bensőségesen kihordott élményeket, fájdalmakat, veszteségeket, tapasztalatokat osztanak meg és ezek fölötti töprengéseket, rájuk való emlékezéseket, öröklött, szerzett, átvállalt traumákat. Mindezek azáltal válnak költészetté, hogy a róluk való beszédhez visszafogott, érdekeket és érzelmeket képviselni már nem akaró, szinte fakó, dísztelen nyelvet hoz létre. Ez a feszültség a beszéd tárgya és nyelve között élteti költészetét, érzékelhetővé teszi a sokszoros újragondolásokat, a belső beszédet, a hosszas hallgatásokat és elhallgatásokat. A kötet három, igencsak eltérő ciklusának közös jellemzője az idegenként fellépő események saját sorsként való tudomásul vétele, ebben a másodlagos tapasztalatban jön létre a megszólalásra képes lírai én.”

 

Domján Gábor: Kidobós

 

Lábadra léptem, ütköztünk

más párokkal. Mért hitted, hogy

direkt csinálom?

                           Mindenki

úgy táncol, ahogy él, mondtad,

és nem engedted vezetni magad.

Önálló voltál, én bizonytalan.

Rángattuk egymást, tipródtunk,

s dühösen abbahagytuk,

azt hittük, végleg.

 

De húsz év se kellett, és –

tanuljuk meg a kidobót – javasoltad.

Gyakoroltunk is szorgalmasan,

majd élesben próbáltuk ki,

mert mintha csak ránk vártak volna,

divatba jöttek a nosztalgiaestek.

Egész jól összeszoktunk. Hullámzott

vadászzöld szoknyád. Kavartuk a port,

ám hirtelen, ahogy elmegy az áram,

abbamaradt a bulizás.

 

Nyilván közrejátszott,

hogy nem kér fel többet,

akiért táncolni tanulsz.

 

És meguntuk, persze, a zenét is,

hétről hétre

ugyanazt a repertoárt.

Hozzászólások

hozzászólás