Veszprémben a Hangvillában lesz látható a Brains együttes különleges műsora november 3-án, amire a jegyek fel már el is kelt.

Pályafutása eddigi legkülönlegesebb zenei kalandjába vágott bele 2017-ben a Brains: szimfonikus zenekarral kiegészülve léptek fel a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tavaly novemberben. Az előadásra néhány nap alatt fogyott el minden jegy, mindennemű reklám és promóció nélkül. A nagy sikeren felbuzdulva a zenekar úgy döntött, turnéra viszi a különleges műsort: a legnagyobb vidéki városok klasszikus zenei koncerttermeiben, színháztermeiben, valamint a Budapest Kongresszusi Központban is előadják idén novemberben és decemberben.

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és nagyon sokan írták azt is, hogy már nem jutottak be a Müpába, vagy esetleg vidékről nem tudtak eljönni a fővárosi koncertre, pedig kíváncsiak lettek volna rá – nyilatkozta a Brains zenekar frontembere, MC Columbo, azaz Kéri András. – Ezen fellelkesülve döntöttünk úgy, hogy amellett, hogy a fővárosban, a Kongresszusi Központban tartunk egy nagy szimfonikus koncertet, elindulunk egy országos turnéra is a szimfonikus zenekarral. Nem volt egyszerű a szervezés, hiszen a Brains tagjaihoz csatlakozott még több mint negyven zenész, akikkel egyeztetni kellett, de végül összehoztuk, több vidéki nagyváros koncertterem is szerepel a turné állomásai között.

Balázs Ádám

Balázs Ádám

Az új műsor különleges elegye a Brains koncertek fékezhetetlen energiájának és a kifinomult, leginkább a hollywoodi filmekre jellemző, monumentális szimfonikus hangzásnak. Ez pedig nem véletlen: a koncert zenei producere Balázs Ádám, az Oscar-díjas Mindenki és az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmek zeneszerzője, aki maga is a filmes álomgyárban kezdte karrierjét. A koncerten természetesen valamennyi közönségkedvenc Brains-dal felcsendül.

Hozzászólások

hozzászólás