Mit látnak szemeink? Forgalomlassító felfestés és rázófelület került a dózsavárosi Tüzér utca két veszélyes kereszteződéséhez, az Aranyoskút és a Csalogány utca sarkára. Lakossági bejelentés és tiltakozás eredményeként az önkormányzat rekordidő alatt reagált a lakók panaszára.

Elegük lett a környék lakóinak abból, hogy az elsőbbég megadására kötelező tábla ellenére száguldoznak át a kereszteződéseken az autósok. Ezért festettük fel a hatalmas piros stop-feliratot két helyre is – mondta P. Sándor, aki két hete személyesen járt el az önkormányzatnál, miután egy figyelmetlen autós totálkárosra törte a gépkocsiját. – Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A sorozatos balesetek miatt, pontosabban a közlekedés biztonságosabbá tételének érdekében lépnünk kellett. Arra kaptunk ígéretet, hogy „nagyon gyorsan” orvosolják a problémát, ami 3–4 hetet jelenthet, mondták.

Csak némi jóindulattal mondhatjuk azt, hogy „rekordidő”, ugyanis a korábbi években magam is többször felhívtam az önkormányzat illetékeseinek figyelmét a balesetveszélyes körülményekre. Jártak is a helyszínen, de semmi sem történt, míg a lakók el nem kezdtek „festegetni”, vagyis tevőlegesen is kezükbe nem vették a saját ügyüket, ami egyben közügy is – mondja T.M., a utca lakója.

Az elsőbbség megadására figyelmeztető KRESZ-táblát eltakaró fa lombjait is levágták

 

 

Hozzászólások

hozzászólás