Gazdaság / Közérzet · 2020.08.23.

TÚLLÖVÉS – Negyedévnyi adósság

A túllövés, azaz az emberi túlfogyasztás napja 2020-ban augusztus 22-ére esik. Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető természeti erőforrásokra meghaladja a Földünk által újratermelni képes készletet. Ez a dátum 2019-ben július 29. volt, tehát a COVID-19 világjárvány több mint 3 héttel „segített” kitolni ezt.

A gazdasági rendszerek újraindítása egyedülálló lehetőséget kínál az országoknak, hogy egy élhetőbb jövőt teremtsünk – olvashatjuk a kovet.hu oldalán.


Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető természeti erőforrásokra meghaladja a Föld által újratermelni képes készletet. A túllövés napját a Global Footprint Network (GFN) nevű nemzetközi szervezet számolja ki évről évre, összehasonlítva a Föld adott évre vonatkozó biokapacitását az emberiség ökológiai lábnyomával. Idén a COVID-19 világjárvány és nem a józan ész segített ezt több mint 3 héttel meghosszabbítani a tavalyi július 29-hez képest. Az élelmiszerek felhalmozása, majd egy részének kiszórása visszafogta ugyan a folyamatot, de a gazdasági rendszerek újraindítása egyedülálló lehetőséget kínál az országoknak, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerint. Tanulságos végigolvasni számításaikat, ám ami ennél fontosabb, a magunk parányi eszközével hozzájárulni megvalósításához.

kid feeding swan with bread

Friss kenyérdarabokkal etetik reggelente a Balaton-parton a gyerekek a hattyúkat és a tőkés récéket. A szálloda étterméből viszik ki szüleik társaságában, akik nem szólnak csemetéikre akkor sem, amikor azok púpozott tányérokkal közlekednek, majd némi turkálgatás után újabb ételhalmazzal jelennek meg az asztalnál. Nem gondolom egy pillanatig sem, hogy miattuk fogy el a Föld készlete, de azért szívem szerint szólnék apukának és anyukának, hogy most kell elkezdeni figyelmeztetni a kicsiket a mértékre. Arra, hogy hová vezethet a pazarlás… (Nem rajtuk akarom elverni a port, eddig csak egyetlen helyen, Helsinkiben tapasztaltam hosszú életem során, hogy nem pazarolnak a büfétálalást igénybe vevők).

[stextbox id=”grey”]A Global Footprint Network ökolábnyommérő agytröszt adatai alapján különösen rossz a helyzet Európában: ha csak a kontinens trendjeit nézzük, már május tizedikére elfogyna az éves költségvetés, ha pedig a Föld minden lakója akkora környezeti lábnyomot hagyna maga után, mint a magyarok, június 14-ig tartottak volna ki a tartalékok. Ez is rosszabb, mint volt: 2018-ban még egészen huszadikáig be tudtuk volna osztani a keretet.[/stextbox]






[fbcomments]