Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közös javaslata alapjaiban írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A 160 oldalas salátatörvénybe elbújtatott módosítás szerint az állam ezentúl csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a család és az önkormányzat is kudarcot vallott.
A szociális törvény módosítása azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa. Egészen eddig az állam és az önkormányzat feladata volt ez. A Törvényalkotási Bizottság csütörtökön némileg finomította a szöveget, most már az szerepel ebben, hogy „mindenki felelős önmagáért”, de a lényegen ez nem változtat. Szintén lényeges elem, hogy a módosítás értelmében a családoknak képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük lesz segíteni a hozzátartozójukon. Korábban általánosságban írt a törvény a család felelősségéről.
A módosítás szövegéből nem derül ki, hogy mi a célja a kormánynak ezzel az egésszel. Mindenki csak találgatja, mi indokolja a szociális törvény átírását egy közelgő válság előtt, milyen gyakorlati következményei lesznek a szociális ellátásokra nézve.
A szavazás napján több mint 30 szakmai szervezet közösen tiltakozik a szerintük alkotmányellenes javaslat miatt.
A képen Juhász Imre fekszik az ágyában a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ kórházának egyik kórtermében Budapesten 2013. január 16-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…