Tech

Ring-Autó Kft. – Két világból kihozni a legjobbat

Tesztvezetéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott a veszprémi Ring-Autó Kft. Volkswagen márkakereskedése. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a kiállított járművek kipróbálására és közelebbi megismerésére. Ebben segítségükre voltak a cég szakemberei.

– A Ring-Autó Kft. eltökélt célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése – mondta Vecsei Péter, a cég értékesítési vezetője. – A Plug-In-Hybrid meghajtás az elektromos és a benzinmotor tökéletes kombinációjaként egyesíti a két rendszer előnyeit. Ezeket a korszerű és környezetkímélő gépkocsikat két szóval tudnám definiálni: környezettudatosság és technológia.

– Rendkívül fontosnak tartom cégünk azon példaértékű törekvését, hogy az általunk létesített napelempark és az energiatakarékos LED-fényforrások teljes körű alkalmazásával sikeresen népszerűsítjük a zöldebb életmódot – folytatta.


Bognár Martin szlalombajnok
és Mészáros Zoltán,
a VeszprémFest igazgatója

Aztán felhívta a figyelmet a kereskedésben szervezett „zöldítés” programsorozatra, mely június 10-étől hat napon keresztül nyújt lehetőséget a hibrid autók kipróbálására. A jelentkezők találkozhatnak Golf, Passat, Tiguan, Touareg és Arteon külső áramforrásról tölthető hibridekkel is.

A rendezvény során felmerült a sokak által ízlelgetett kérdés, miszerint egy hibridautó „drága és a megsemmisítése minden, csak nem környezettudatos…”

– A feltételezés téves, hiszen több mint tíz éve léteznek hibridek, és ez idő alatt már megtaláltuk a környezetbarát technológiákat az autók felszámolására. És miért ennyi az annyi? Mivel egy Plug-In-Hybrid nem csupán egy autó, igénytől függően lehet sportos, elektromos és hosszú távon benzines is – tette le voksát a cég képviselője a három az egyben modellek mellett.

Az esemény vendége Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatója volt. Portálunknak elárulta, hogy amióta a Volkswagen veszprémi nagykövete, Tiguant vezethet.

– Örömmel használom, nagyon elégedett vagyok vele! – mondta. – Ez az autó nem csúszkál a sárban, és bírja a strapát. Szívesen ajánlom mindenkinek ezeket a járműveket, mert minden megtalálható benne, amire egy XXI. századi út során szüksége lehet az embernek. Jól bírja a strapát a Balaton-felvidéki dombokon. A VeszprémFesten fellépő művészek gyakran kifejezik örömüket, hogy ezzel a márkával szállítjuk őket. Könnyen átalakítható a belső tere, minden igényt kielégít. Diana Krall például odahaza, Kanadában is ilyennel közlekedik. A művésznőnek hatévesek voltak az ikrei, amikor legutóbb a VeszprémFesten járt, és a gyerekei bébiszitterével nagyon otthonosnak tartották a Multivant.

Fazekas Rebeka

Portálunk fiatal munkatársa is kipróbálhatta a plug-in hibridet
Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago