A covidjárványra fogták a szakorvosi vizsgálatokra várakozás hosszát az egészségügy irányítói, de a jelentések szerint csak négy nappal hosszabbította meg. Egyszerűen arról van szó, hogy nincs elég szakképzett fül-orr-gégész, szemész, belgyógyász, tüdőgyógyász, idegsebész. Veszprém megyében Ajkán, Zircen és Pápán a legrosszabb a helyzet. Ha nem tetszik, mehet magánrendelésre 30 ezerért, de már ott is tíz napig várhat a páciens.
Az orvoshiányt leírni tilos, helyette karbantartások szerepelnek a kórházak honlapján, bejelentett áramszünetek, aggregátorpróbák. Az intézményeknek viszont muszáj jelenteniük az országos tiszti főorvosnak, hogy nem képesek ellátni törvényben rögzített feladatukat. A Nemzeti Népegészségügyi Központban erre megszületnek a kijelölő határozatok. Ezekben az országos tiszti főorvos utasítja az egyes szolgáltatókat a rendszerből éppen kieső szolgáltatások pótlására, azaz a helyettesítésre. A papírokból a Népszava kiderítette: idén eddig 150 esetben kellett a központnak beavatkoznia amiatt, mert valamelyik egészségügyi szolgáltató nem tudta ellátni a betegeit.
Feketén-fehéren látszik, a pandémia évei alatt „mindössze” négy nappal lett több a várakozási idő. A sorok hossza a rendelőkben tehát az orvoshiány miatt nő. Például Zircen egy évig nem működött az orr-fül-gégészet. Ajkán az elmúlt két évben nem volt gyermekgyógyászati és tüdőgyógyászati ellátás, június elsejétől 2023 végéig nem fogad beteget az endokrinológia, júliusban és augusztusban nem lesz onkológiai szakrendelés daganatos betegeknek. Pápán nincs röntgen, nem tudni, mikor lesz ismét, ezért már tavaly óta nem tudják működtetni a fogászati szakrendelést. Az intézmény vezetője egyelőre ez év végéig kérte helyettesítő intézmény kijelölését az országos tiszti főorvostól, aki a megyei kórházra rótta a feladatot, szintúgy, mint a várpalotaiak helyett az ultrahangos vizsgálatokat és a szülések levezetését is. A Balaton partján(!), Almádiban évek óta nincs bőrgyógyászat, heti egyszer magánrendelésen kígyóznak a sorok.
Senkit nem vigasztal, de a fővárosban sem jobb helyzet, a Sportkórházban tavaly februártól nincs gasztroenterológia és EEG-szakrendelés, és ez előreláthatóan így is marad jövő év márciusáig. A János kórház égési osztályát felújítják, korábban két évig az intézmény járványfeladatai miatt szünetelt. Hab a tortán, hogy a szolnoki szülészet készenléti ügyeletének mentesítésére a mezőtúri kórházat utasították, de júniusban ott sem tudták kiállítani a saját szülészeti készenlétüket, ezért kérték, hogy mentesítsék őket a szolnokiak mentesítésétől…
Közben Magyarország előre megy.
Fotó: portfolio.hu
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…