– Három korosztály az országos bajnoki címekért küzdött, három korosztály számára pedig az Eb-kvalifikáció volt a tét, így minden egyesület a legjobb versenyzőit küldte hadba – mondta Janku Ferenc edző. – Az U14, U16, U18 korosztályok számára Lengyelországban rendezik meg a kontinensviadalt, míg az U21, U23 és felnőtt korosztályok az oroszországi Kazanyba utaznak. Ez utóbbi három korosztály világbajnokságát a lengyelországi Krotoszynban rendezik meg. Mind Kazany, mind Krotoszyn a régiójuk szumóközpontjának számít, tehát jó ellenfelekre és profin megrendezett versenyekre számítunk, ezért nagy hangsúlyt fektetünk mi is versenyzőink felkészítésére.
– Nagy örömömre szolgált, hogy a hétvégi versenyen látványos és magas színvonalú küzdelmeket mutattak be versenyzőink, amelyet Ancsin László, a Sumo Szakszövetség elnöke és Szakály László nemzetközi főbíró is méltatott. Mindketten személyesen gratuláltak sportolóinknak is. Két versenyzőnk volt, akik csak a saját korcsoportjukban indultak, a többiek legalább kettőben, és volt olyan sportolónk, aki négyben is. Az U18-as korosztályú Barnóczki Boldizsár itt hozta a kötelezőt, és megszerezte a bajnoki címet. Elindult U21-ben is, ott második lett, illetve felnőttben is, ott pedig harmadik. Ezután bevállalta a sportág királykategóriájának számító opent is, ott szintén a harmadik helyen zárt.
A csapat összesítésben nyolc arany-, öt ezüst-, négy bronzérmet és egy ötödik helyezést szerzett, így az Európa-bajnokságra sikeresen kvalifikálta magát Laczkó Benedek, Barnóczki Boldizsár, Márkus Roland, Jámbor Kristóf és Jámbor Levente. A tavalyi – pandémia miatt – tört évi és idei helyezések alapján egy újabb válogatóviadal sikerében reménykedhet Szalay Adrián és Kék Milán.
– Csapatunk gőzerővel készül tovább az Eb-re és a vb-re. A „hazai” edzések mellett más csapatokkal összevont edzéseink is lesznek, és itthon, illetve külföldön is szervez edzőtáborokat a SUMO Szövetség, amely segíteni fogja eredményes felkészülésünket – zárta az edző.
U12: Gáspár Bence és Szalay Adrián első helyezett
EB-VÁLOGATÓVERSENY:
U14: Jámbor Levente első, Kék Milán és Szalay Adrián második, Gáspár Bence harmadik, Csejtei Krisztofer ötödik helyezett
U16: Márkus Roland és Jámbor Kristóf bajnoki cím
U18: Barnóczki Boldizsár és Márkus Roland első helyezett, Jámbor Kristóf harmadik helyezett
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG:
U21: Laczkó Benedek bajnoki cím és Barnóczki Boldizsár második hely
U21 Open kategória: Laczkó Benedek második hely és Barnóczki Boldizsár harmadik hely
Felnőtt: Laczkó Benedek második hely és Barnóczki Boldizsár harmadik hely
Fotó: Centrum SE
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…