Ki korán kel, aranyat lel, de legalábbis egy örömteli pillanatot. Jól jön az ilyesmi, amikor másról se szólnak a hírek, mint politikai csatározásról, járványveszélyről, erőszakról, meg ízléstelen celebszenzációkról.
Kutyasétáltatás közben figyeltem fel az alakjára, amint a Margit-romok falai között hajladozott, kezében egy kék szemeteszsákkal. A figurája alapján huszonéves leányzónak véltem, de kiderült, hogy hétunokás nagymama.
Zsebe Ági a közelben lakik, gyakran jönnek hozzájuk a gyerekek, szívesen hozza őket játszani, bújócskázni a romokhoz. És látja, amit mindannyian látunk városszerte: papír zsebkendőt, üvegcserepet, üres sörösdobozt, használt maszkot, csikkeket, kutyagumit mindenfelé. Nem csinál róla fotót, nem teszi ki a Facebookra, nem várja, hogy majd jön az „illetékes ember” és összeszedi. Fogja a szemeteszsákot, felhúz egy gumikesztyűt és nekiáll, mert bántja a szemét, és nem szeretné, ha akár az övéi, akár más gyerekek kénytelenek lennének szemétdombon szaladgálni.
Mondhatják erre, hogy nem ez a megoldás, pedig de. Addig mindenképpen, amíg nem válik általános viselkedésbeli minimummá, hogy nem hajigálunk el semmiféle hulladékot, nem törünk szét üres üveget közterületen, nem taposunk cigicsikket a fűbe és felszedjük a kutyaürüléket az „übercuki” kis kedvencünk után. Ismerve az itthoni közmorált, attól tartok, ez nem mostanában fog megtörténni, így aztán Ági volt, aki ma a példamutatásával megvidámította a napomat. Ha mindenki megtenne ennyit a közvetlen lakókörnyezetében, már azzal előrébb lennénk egy kicsit.