Szórakozás · 2020.05.04.

KORONAVÍRUS – Mindennap tanulunk valami újat

Mindennap tanulunk valami újat a vírusról. A legnagyobb közösségi oldalon találtuk a következő információkat, amelyeket egy ismeretlen szerző gyűjtött csokorba.

Tehát:
– csak a pesti fertőz vidéken,
– a vidéki nem fertőz Pesten,
– főleg alvás közben támad, 15 óra után,
– 65 év feletti nem fertőz 65 év felettit,
– a 65 év feletti nem mehet együtt a 65 év alatti házastársával vásárolni, nehogy megfertőzzék egymást,
– csak ismeretlen helyre szabad menni kirándulni, lehetőleg olyanra, amit még a vírus sem ismer,
– nem szereti a kultúrát és a zenét, viszont hívő,
– strandokon nem fertőz, csak a vidéki nyaralódban, de csak akkor, ha pesti vagy,
– a lázmérés nem gyógyítja,
– a dolgozó embereket kikerüli,
– a politikusokat is,
– gyerekeket nem fertőz, csak és kizárólag a gyermekotthonok lakóit, ők még a gyermekotthon udvarán is elkapják, ezért nem léphetnek ki még oda sem,
– a láz minden esetben két Cataflammal 37 fok alá vihető,
– a sofőr minden esetben előre üljön a kocsiba,
– a kórházból hazaküldötteket külön fürdőszobában ápoljuk, a szappan ez esetben nem vírusölő,
– az egy háztartásban élők csak a lakáson belül mehetnek egymáshoz közel, lakáson kívül ők is fertőzik egymást,
– padon ülni veszélyes,
– a maszk nem véd, de viselése kötelező,
– Magyarországon előzetes bejelentés alapján május 3-án tetőzik, ezért a következő naptól megszűnnek a korlátozások, VIDÉKEN.







[fbcomments]