HÜTYÜKÉM – Hej, világ, világ!

– Az a baja a magyarnak, hogy ahány, annyifelé húz – mondta Macskási úr a Kehes fatehénhez címzett kocsma piros kockás abrosszal leterített asztalára könyökölve. – A többpártrendszer is csak arra jó, hogy az egyik jobbra, a másik balra menjen. Miféle világ ez, kérdem én?

– Ha csak jobbra, meg balra mennének – folytatta Kutyási úr, gyöngyöző kisfröccsébe bámulva –, de az a baj, hogy van, aki fölfelé megyen, a másik meg lefelé.

– És van, aki srégen megyen – vetette közbe Rókási úr. – Meg van, aki cikkcakkban megyen.

– Az igazság az, hogy mióta magyar a magyar, azóta csak mind azt nézte, hogy neki jó legyen, de a szomszédjával nem törődött. Az én anyai nagyapám, az öreg Wagner is mindig mondta: sej, nem van jól így, nem van jól így. Mindenki csak a maga dolgával törődik.

– Bizony – vetette közbe Kutyási úr –, ilyen a magyar, meg olyan, mindig csak az érdekli, hogy mit csinál és miből a szomszédja. Klasszikus a példabeszéd, hogy a szomszéd tehenének egészségi állapota jobban érdekli a magyart, mint a saját barma. Hát lehet így?

– Bezzeg a svédek! – toldotta meg Rókási –, azoknak még szomszédjuk sincs, nem törődik ott senki, csak a maga dolgával.

– Meg a finnek, azoknál még kerítés sincs – hangsúlyozta Macskási úr.

– Meg az amerikaiak, azokban a felhőkarcolókban. Mindenkinek legalább száz szomszédja van. Fölötte is szomszéd, alatta is szomszéd, jobbra tőle meg balra tőle mind mind szomszéd, de ott még akkor sem csengetnek be egymáshoz, ha halálüvöltést hallanak a falon át. Törődjön mindenki a maga dolgával!

– Megromlottak az erkölcsök, uraim – fejtegette Rókási úr. – Olvastam egy statisztikát, hogy minden öt állampolgárra jut egy zsebmetsző és két betörő. Namármost, ha azt vesszük, hogy a legtöbb zsebmetsző és betörő magyar állampolgár és rájuk is éppen úgy jut egy-egy bűnöző, akkor látjuk, hogy hová jutottunk.

– Az ám, ebben lehet valami, mert a múltkor is kiraboltak egy zsebmetszőt. Hová jutunk, ha már a tolvajtól is lopnak? – mondta Kutyási úr.

– Az erkölcsök uraim – mondta Macskási úr – jobbak voltak még a második világháború alatt is, mint most. Kérem, akkor nem gyilkoltak meg annyi embert, mint napjainkban.

– Hej, régen sok minden másként volt – emlékezett Kutyási úr –, hogy mást ne mondjak, például a magyar futball milyen más volt. Puskás, Cibor, Kocsis… Mit mondjak?

– Még az irodalom is más volt, kérem, Mikszáth, Móricz, Krúdy, micsoda remek elbeszéléseket tudtak azok írni, kérem – lelkendezett Rókási úr.

– Meg az újságok milyen érdekesek voltak. Voltak, kérem, kormánypárti lapok meg ellenzéki lapok, és aztán voltak a független lapok. Mindenki másként írt.

– Nem úgy, mint ma. Ma csak veszekednek, meg szitkozódnak.

– Ez a magyar betegség. Ez a széthúzás, ahol két magyar összejön, háromfelé húznak. Ahol három magyar van, ott hétfelé beszélnek meg gondolkodnak.

– Így van.

– Úgy van.

Hallgattak, kortyolgattak italaikból. A cigarettafüst kék felhőként gomolygott a fejük fölött. Békés csönd ülte meg a Kehes fatehénhez címzett kocsmát, csak néha hallatszott be egy szomszédos birodalom recsegése és távoli tompa ágyúdörej a másik szomszédos országból.

(Kvári Sinkó Zoltán posztumusz rovata 1998 előtt megjelent írásaiból.)