ÉLETMÓD – Mókusmánia

Mókust láttunk a színházkertben kedden délben. Tíz méterre tőlünk futott át a tisztáson, és megállt, mielőtt eltűnt volna a bokor alatt. Mintha nem félt volna a velünk sétáló tacskótól. Két lábra állt és szembenézett. Csak az állatok tudnak ilyen áthatóan nézni. Merev és megfoghatatlan, rezzenéstelen pillantással.

Lehet, hogy egy kis mogyorót, diót remélt. Azt nézhette, van-e valami a kezünkben, indulunk-e feléje. Sajnos nem voltunk felkészülve mókusetetésére.

Pedig lassan ráhangolódhatnánk a mókusok látványára Veszprémben. Már többet is láttam, főleg fönt a várkertekben futkosnak. Mindig örülök nekik. Öreg koromra visszatérnek a gyerekkori örömök, a viháncoló állatok látványa. A mókus más, mint a háziállatok, megőrzött valamit a vadságából. Jó hogy, hiszen önellátó! Én nem is tudom, hol találnak szegénykék annyi fenyőtobozt, mogyorót, amennyire a szakirodalom szerint szükségük van. Apró termetük ellenére állítólag ezrével eszik a fenyőtobozt, nagy kuplerájt hagyva maguk után az étkezésük színhelyén. Nem tudom kukáznak-e? Kukázó mókust még nem láttam, de rókát igen, az Egry lakótelep alatt. Szeretem azokat a településeket, ahol átsétálhatnak a vadak. Lovason, Alsóörsön, Felsőörsön őzek szoktak átfutni és vadnyulak. A vaddisznókról nem is beszélve. Utóbbiak nem számítanak népszerűnek.

A mókus különben Magyarországon is védett. Olvasom, hogy Nagy-Britanniában, Skóciában veszélyeztettetté nyilvánított faj. Az invazív szürkemókus veszélyezteti.