Kultúra

NYÍLT LEVÉL – Debrecenbe költözik az EMMI?

Három veszprémi akadémikus is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben másik harmincegy társukkal arra kérik a debrecenieket, fontolják meg: a…

4 év ago

EKF – A filmpiknik lesz az első saját rendezvény

A Veszprém–Balaton Filmpiknik lesz a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekt első saját szervezésű rendezvénye – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Navracsics…

4 év ago

PANNON VÁRSZÍNHÁZ – Köszönjük a nézőknek, hogy kellünk!

A Pannon Várszínház művészei egész nyáron játszanak, az elmaradt bérletes előadásokat pedig szeptembertől pótolják – tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón…

4 év ago

PETŐFI SZÍNHÁZ – Július 5-éig feltöltötték a műsornaptárukat

A Sírpiknik című komédia mellett már a Pillangó című szerelmi idill pótlása is elkezdődik. A Veszprémi Petőfi Színház arra kéri…

4 év ago

BALATONALMÁDI – A városért dolgozom

Nem az bánt, ha nem sikerül valami, hanem az, ha nem értik, hogy mindent csak összefogással lehet elérni – mondja…

4 év ago

TÉVÉ – Film egy szégyenteljes eseményről

A mai este magyar szempontból legfontosabb filmje a Hideg napok (Duna, 23.35), mely egy szégyenletes történelmi esemény (szégyenletes időpontban műsorra…

4 év ago

PETŐFI SZÍNHÁZ – Időnként összeszorul a néző torka

Könnyed szórakoztatásnak tűnik, a felszín alatt azonban mélyebb érzelmi és gondolati húrokat penget a Veszprémi Petőfi Színház Sírpiknik című előadása.…

4 év ago

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ – Fényrétegek

Borkovics Péter üvegművész és Bullás József képzőművész Fényrétegek/Light Layers című kiállításának megnyitója július 11-én, szombaton 11 órakor lesz a Művészetek…

4 év ago

PETŐFI SZÍNHÁZ – Lélektől lélekig

Négy napon keresztül, július 16. és 19. között rendezi meg a III. „Lélektől lélekig” Érzékenyítő Fesztivált a Veszprémi Petőfi Színház.…

4 év ago

VESZPRÉM–BALATON FILMPIKNIK – Nyilvánosak az ingyenes rendezvény helyszínei

Szeptember 3. és 5. között rendezik meg a Veszprém–Balaton Filmpikniket, ahol az év legjobb magyar filmjeit ingyenesen nézheti majd meg…

4 év ago

KLASSZ a pARTon! – Ingyenes nyáresti koncertek Érdi Tamás zongoraművésszel és zenész barátaival

Hatodik alkalommal rendezik meg július 12. és augusztus 29.között a KLASSZ a pARTon! Fesztivált a Balaton régióban. A járvány és…

4 év ago

AZ ŐR – Történelmi ihletésű miniszoborral gazdagodott a város

Ki ne ismerné Kolodko Mihály gerilla szobrászművész mini alkotásait, amelyek időről időre felbukkannak Budapest közterein, sőt nemrég Tihanyban is és…

4 év ago

JÚLIUS 14. – Esterházy, Európa és Ganna

A francia forradalom, az újkor hajnalának évfordulóján Petőfinek illenék meghalnia, de nem egy hagyományokat tisztelő, ritkán lobogó magyar főnemesek leszármazottjának…

4 év ago

KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ – Teremtő eldöntetlenség/balatoni elégia

Szabados Árpád (1944–2017) Teremtő eldöntetlenség/balatoni elégia című kiállítása nyílik meg július 18-án, szombaton 11 órakor a Művészetek Háza Veszprém/Csikász Galériában…

4 év ago

CHOLNOKYAK – Zsenik és szimpla különcök

Bár a szerteágazó Cholnoky família mindössze pár generációja lakott Veszprémben vagy származott el onnan, de mintha valahogy bennük sűrűsödött volna…

4 év ago