A világban minden a termékenységről és a bőségről szól, amit anno varázslásokkal próbáltak elérni. A pogány legendát nem sikerült eltüntetni, csak az ideológia változott, a palacsinta azonban örök, a nemzetek imádják, a népek saját arcukra formálták.

Kétezer éve a tél elűzése, a fény, az újjáéledés és a termékenység biztosítására február első napjaiban éjszaka fáklyákkal vonultak ki a földekre, felgyújtották a tarlókat, amitől azt remélték, termékenyebb lesz a talaj. A duhajkodást a keresztény egyház vezetői igyekeztek sajátos módszereikkel szelídíteni, a jól bevált ünnepeket saját tanaik hirdetésére felhasználni. Például az V. században I. Geláz pápa vezette be a gyertyaszentelést. Az ókorból fennmaradt fáklyás pogány termékenységi eseményt katolikus ceremóniává tette. Óhajára a Jézus templomi bemutatásának ünnepére Rómába érkező zarándokokat palacsintával vendégelték meg a gyertyás körmenet végeztével. A katolikusok ma is gyertyaszentelő ünnepként emlékeznek Jézus templomi bemutatásáról 40 nappal karácsony után, február 2-án. A pápa tudta, hogy ételek nélkül nehezen fogadják majd az új ünnepet, ezért palacsintát kínált a zarándokoknak Szent Péter városában.

A palacsinta örök

Érdekes, hogy a pogány legendát nem sikerült eltüntetni mára sem: Franciaországban, akinek ezen a napon sütés közben sikerül feldobni és elkapni a palacsintát, boldog és gazdag lesz. Némi kiegészítés a középkorból: az első palacsintát a szekrény tetejére kellett feldobni, hogy senki el nem érhette majd egy hétig, és ahol állítólag meg sem penészedett, ezért hitték, hogy egészséges lesz az éves termés is. Az ideológia változhat, a palacsinta azonban örök, a nemzetek imádják, a népek saját arcukra formálták. A mulatozáshoz az evés-ivás is hozzátartozott. A palacsinta népszerű volt, a kövön sütött ételt becsben tartották, a napkorong aranylásához, a gazdagság alapjához hasonlították. Alapanyagai mindegyike szimbólum: a tojás a teremtést, a só az egészséget, a liszt az élet folyását, a tej pedig a tisztaságot jelképezi. Az évezredes ételhez számtalan mondás kötődik, de a legfontosabb: boldog és gazdag lesz, aki ma palacsintát esz(ik)!

Vékony, vastag, kicsi, nagy, néha a levesbe kerül

A francia nyelvterületeken hatalmas és nagyon vékony tésztájúakat sütnek és esznek az után crêpe néven. A japánoké és az amerikaiké kicsi, de vastag. A szomszédos Ausztriában Palatschinke van, amit csontlevesbe is tesznek. A palacsintatésztából készülő császármorzsát állítólag Ferenc József egészsége megvédésére alkottak. A császár mindennap kedvenc baracklekváros palacsintáival zárta az ebédet. Orvosai féltették, ezért szakácsa „becsapta” az uralkodót, mindössze egyet kapott, de azt aprókra vágva, hogy többnek tűnjön.

Gundel a nagyvilágban

Nálunk többnyire sodorják, túróval, lekvárral, gesztenyével töltik. Világhírnévre a Gundel és a hortobágyi tett szert. A Gundelről kiderült, hogy egy nagylelkű mentés eredménye. Márai Sándor író származása miatt emigrálni kényszerült. A búcsúvacsorán felesége, Matzner Lola férje kedvenc hazai desszertjét, a kassai polgárok ünnepi édességét készítette el. A dióstöltelék és a csokiöntet elvarázsolta a Gundel étterem meghívottjait. Tulajdonosától évek múlva követelték a finomságot, de a Rákosi-érában Márairól szó sem lehetett, ezért Gundel Károly saját nevén és meggyújtva (flambírozva) kínálta. Bejárta és meghódította a kontinenseket csakúgy, mint a hortobágyi, amiről kiderült, semmi köze sem a pusztához, sem a pásztorokhoz.

És a húsos is

A múlt század elején a pesti étlapokon már kínálták a húsos palacsintát, amit tejfölös szafttal öntöttek le. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon a palacsinta illatával csábították a magyar pavilonba a vendégeket. Rákóczi János vette kölcsön a gulasch-schikós-puszta érzéshez a Hortobágy nevét. Sikerét semmi nem volt képes megközelíteni sem a világkiállításon. Hogy mennyire, azt kiválóan példázza az operett koronázatlan királyának története. Rátonyi Róbert a hetvenes években hihetetlenül népszerű volt a Szovjetunióban, ahol gyakran turnéztak. A főváros legelegánsabb szállodájában a séf palacsintával tisztelgett művészete előtt: a húsos palacsintát jól megöntözte édes csokoládémártással, s meggyújtva tálalta. A szegény komikus nagy nehézségek árán mosolyogva gyűrte le, pechjére: onnantól minden este desszertként ezt szolgálták föl neki, meg az összes magyarnak, aki a Moszkva folyó partján megszállt.

Szólások a palacsintáról:

Nem kell mondanom, hogy szeretlek, hiszen palacsintával etetlek.

Hozz palacsintát, örökre szeretni foglak!

Where there is a perfect pancake flip, there is life. [Ott az élet, ahol van egy jó palacsinta.] (Mahatma Gandhi)

All you need is pancakes. Pancakes are all you need. [Csak a palacsinta az, amire szükséged van. Minden, amire szükséged van, csak a palancsinta.] (John Lennon)

Nincs olyan szomorúság, amit ne lehetne palacsintával gyógyítani

Fotóillusztráció: kuvajmoblogovski/twitter.com