November 15. a Zeneterápia Európai Napja. Ebből az alkalomból a veszprémi AutiSpektrum Egyesületnél november 17-én szombaton 15–16 óra között zeneterápiás bemutató foglalkozást tartanak, amely minden érdeklődő számára nyitott. A foglalkozást Fülemile Judit zeneterapeuta vezeti.

A módszer használható minden korosztály számára, így a korai fejlesztést igénylő csecsemőktől a felnőtteken át a demenciában szenvedő idősebbekig. Széles skálán mozognak azok a kórképek, melyeknél eredményes lehet a terápia, de mivel non-verbális, azaz nem beszéd alapú módszerről van szó, különösen nagy jelentősége van azoknál a pácienseknél, akiknek gondja van a beszéddel, így az autistáknál, vagy akár az agyvérzésen átesett betegeknél. Mindezek mellett a zeneterápia kiválóan alkalmas személyiségfejlesztésre egyéni vagy csoportos terápiában is – tájékoztatta portálunkat Brokés Judit, az egyesület elnöke. Elérhetőségük itt található.

Az egyesületnél évek óta tartanak egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat autista gyermekek számára. A MOL Gyermekgyógyító Program pályázatán nyert összegnek köszönhetően ezek a foglalkozások a 2018/2019-es tanévben is folytatódhatnak: május végéig heti rendszerességgel lesz autizmusspecifikus szemléletű zeneterápiás foglalkozás integráló intézménybe járó, négytíz éves gyermekek számára. A foglalkozások elsődleges célja a beilleszkedés elősegítése, középpontban a gyermekek azon képességeinek fejlesztésével, melyek alapvetőek ahhoz, hogy az integráció sikeres legyen.

A zeneterápiás módszerek – zenei improvizációk, zeneiszabály-játékok – viselkedésterápiás módszerekkel kombinálva a zenét szerető, zenére, ritmusra fogékony autista gyermekeknél szociálisan motiváló erővel hatnak; könnyebben sajátítják el azokat a szociális képességeket és szabályokat, amelyek egy integráló intézményben alapvetőek.

A felkészítő csoportban olyan helyzetek modellálására törekszenek, melyek segítségével lehetőség nyílik az intézményi (óvoda, iskola) élethez szükséges szociális érettségi szint megközelítésére. A fókuszban tehát a viselkedés és a szociális kommunikáció áll. A terápiás játékok lehetőséget teremtenek szociális helyzetekben megjelenő adekvát válaszok megtanítására, ezek megerősítésére alkalmazzák foglalkozásaikon az autizmussal élők terápiájában gyakran használt kognitív viselkedésterápiás módszereket.

Hozzászólások

hozzászólás