Harmadik alkalommal rendezték meg Nagyváradon a sportág alapítójáról elnevezett román kupát (3rd Mightyfist International Gen. CHOI Taekwon-do ITF Memorial Cup), amelyről Bécsi Nikolett hat aranyéremmel tért haza.

Öt ország közel 400 versenyzője küzdött az érmekért. A háromnapos verseny első napján még nemzetközi vezetőbíróként szerepelt a páston Bécsi Nikolett gyerek, serdülő és junior korosztályok meccseit vezetve, majd az utolsó napon minden egyéni és csapat számban tatamira lépett. A veszprémi Padányi TKD. klubból Bécsi Nikolett válogatott versenyző hat versenyszámban (3 egyéni és 3 csapatszámban) próbált szerencsét.

Az egy napra sűrített versenyszámok egész napra lekötötték Nikolettet. Reggel nyitáskor a törésszámokkal kezdett, amit magabiztosan teljesített: mindent eltörve maximális pontot szerzett, így akik akár egyet is rontottak, azok mind mögötte folytatták, és a versenyszám végéig megtartotta előnyét. Maradt is ez a sorrend, így a nap végén a dobogó tetejére állhatott Nikolett.

A küzdelemben bemérkőzött és az elődöntőben a románok válogatott versenyzőjével került össze, akivel komoly, magas színvonalú küzdelmet vívott. A meccset egyhangú pontozással nyerte Niki, és továbbjutott. A döntőben egy szintén román versenyző várta, akit sok ponttal, egyértelmű fölénnyel 4:0 arányban győzött le. Megérdemelten akasztották az aranyérmet a nyakába. A nap végére a verseny díjkiosztóján hat alkalommal állhatott egyéniben és társaival, csapatban is a dobogó legfelső fokára, így Nikolett a lehető legjobban zárta az év első felét.

Nikolettnek az elmúlt versenyszezonja kiválóan sikerült: év elejét Európa kupa győzelemmel kezdte, amit OB érmekkel és nemzetközi külföldi dobogós helyezésekkel folytatott, amit a németországi világbajnoki címmel koronázott meg társaival. Már két héttel később kikbox világkupa bronzérmet szerzett, majd a tavaszi versenyszezon zárásaként a mostani románia kupáról hat aranyérmet hozott.

Ugyan a versenyszezonnak vége, de a pihenés rövid lesz, mert a múlt héten lezajlott EB válogatón megszerezte minden, számára megszokott egyéni számban az indulás jogát, így az októberi szarajevói Európa bajnokságon küzdelemben, erőtörésben és formagyakorlatban is tatamira állhat. A felkészülése a nyár folyamán, nemzetközi edzőtáborban folytatódik, viszont az egyéni edzések személyi edzőjével, Vajky Lászlóval már megkezdődtek.

Hozzászólások

hozzászólás