A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt.

A Fundamenta kutatásának eredményei szerint amikor megszólal a „vészcsengő”, sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést. A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy egy időben elkezdett lakáscélú megtakarítás jó alap lehet a saját otthon megteremtéséhez, így segíthet elszakadni a kényelmetlenné vált mamahoteltől.

A tanulás, házasságkötés kitolódásával általánossá vált, hogy a huszas és harmincas éveikben járó fiatal felnőttek közül sokan laknak még a szülői házban. A Fundamentának a fiatalok lakáshelyzetét vizsgáló országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a huszonévesek 58 százaléka lakik még a szüleinél, a harmincasoknál pedig 27 százalék ez az arány. A férfiak nagyobb számban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.

mamahotel kép1

A kutatás eredményei alapján a szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont előbb-utóbb költözni szeretnének. A legtöbben (41%) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30%) minél hamarabb saját háztartást szeretne. A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor: a harmincasok azok, akikben a legerősebb a változás vágya. A megkérdezettek 46 százaléka említette, hogy a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, a húszasoknak mindössze 28 százaléka szeretne gyorsan változtatni a helyzetén. Az életkor mellett meghatározó a párkapcsolat és a családtervezés közelsége: főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek.

mamahotel kép2

Az eredmények alapján manapság sokan 30 éves korukhoz közeledve kezdenek családalapítással foglalkozni. A kapcsolatok ekkor válnak komolyabbá, a párok elkezdik tervezgetni a közös jövőt. Általános vélekedés, hogy a családalapításhoz stabilitás, saját otthon szükséges. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.

A kutatás azt mutatja, hogy a szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban. A Fundamenta szakértője szerint azok a fiatalok, akik rendelkeznek saját vagy családi segítséggel nyitott lakásszámlával, optimistábban látják a jövőt, és úgy gondolják, ha aktuálissá válik a lakásvásárlás, majd nagyobb keretből gazdálkodhatnak. A szakértő azt is hozzátette, hogy azok sincsenek elkésve, akiknek még nincs lakáscélú megtakarításuk, hiszen hitelfelvétellel kiegészítve akár egy négyéves előtakarékosság is jó alapként szolgálhat az otthonteremtéshez és a mamahotel elhagyásához.

A mamahotel általános jelenség az egész EU-ban

A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70–78 százalék lakik a szülőkkel. Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.

 

Hozzászólások

hozzászólás