Közösség-, térség- és városfejlesztés. Ez a lényege az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunknak – jelentette ki Porga Gyula polgármester a városunkban működő civil egyesületek képviselőinek szervezett fórumon a Hangvillában.

Egy éve még azért tördeltük a kezünket, mert vártuk a pályázat eredményét, most pedig amiatt, hogy milyen programokkal fogjuk megtölteni a 2023-as évet – folytatta a polgármester. – Annyi biztos, hogy nem fesztiválváros leszünk, habár világsztárok is előfordulnak majd az eseménysorozatban. Közösség-, térség- és városfejlesztés. Ez a lényege az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunknak. Korábban azok a pályázatok voltak sikeresek, amelyek a helyi közösségeket nagy mértékben a kezdeményezések mellé tudták állítani. A közösség megerősítése a mi pályázatunkban is alapvető cél. Minden feltétel adott, hogy egy nagyszerű programot tudjunk végigvinni, de a lényeg: hogy mi lesz 2024-ben? Visszajönnek-e azok a veszprémi fiatalok, akik elköltöztek a városból? Erősödik-e a közösség?

Mike Friderika, a VEB2023 EKF Programfejlesztés és Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatója elmondta: fontos helyszínek lesznek a lakótelepek, a húszemeletes, a városközponton kívüli területek, és átalakítják majd (nem infrastrukturálisan, hanem kulturálisan) a belvárosi köztereket is. A program kiemelt célcsoportjai a fiatalok és az idősebb generáció tagjai.

A kormány erre az évre még májusban 500 millió forintot ígért nekünk, amire még várunk, a jövő évi költségvetésben pedig ötmilliárd forint szerepel erre a célra – mondta Mike Friderika.

A projekt elsődleges szempontja a fenntarthatóság – folytatta az igazgató. – Kiemelt célunk az önkéntesség rendszerének kialakítása, amely az EKF legfontosabb örökségeinek egyike lesz.

A civil szereplők civil napokon kapnak majd tájékoztatást az őket érintő tudnivalókról, a civil fórumokon pedig a visszajelzéseiket várják a szervezők.

Friss hír, hogy a kormányfő a projekt kormánybiztosává nevezte ki dr. Navracsics Tibort – jelentette be a polgármester.

Hozzászólások

hozzászólás