Május 9-én, kedden 9 órakor az Agórában (Táborállás park 1.) megnyílik a 18. Veszprémi Állásbörze.

Az állásbörze célja, hogy személyes találkozási lehetőséget kínáljon a munkát keresőknek és a munkaerőt felvenni szándékozó munkáltatóknak, illetve elősegítse a foglalkoztatási támogatások és munkaerő-piaci szolgáltatások megismerését. A munkaadók közvetlenül feltérképezhetik a hiánypozíciókra jelentkezők adottságait, a munkát keresők, a váltani szándékozók, a frissen végzettek pedig egy helyszínen ismerhetik meg a helyi, az ajkai, a pápai, továbbá a várpalotai járásból megjelent cégek, valamint a Magyar Honvédség és a rendőrség által felkínált állásajánlatokat.

A munkáltatók álláskínálatai mellett a kormányhivatal szolgáltatásai is rendelkezésre állnak a nap folyamán. Az érdeklődők tájékozódhatnak az állás-, és képzési, valamint az EURES adta lehetőségekről, a hazai és uniós forrásból nyújtható támogatási formákról, továbbá jogi tanácsadást vehetnek igénybe.

Hozzászólások

hozzászólás