Január 1-jén indult el hivatalosan az újonnan gyártott és jelzéssel is ellátott palackok és dobozok kötelező visszaváltása. Ezek megvásárlásakor 50 forint visszaváltási díjat kell fizetni, amit a vevő utalvány formájában visszakaphat, amennyiben épségben visszaviszi a palackot a visszaváltó helyre adta hírül a hazai média.
A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. már tavaly télen is az üvegvisszaváltó rendszerek beüzemeltetéséről tartott előadást az egyik egyetemi szakkolis táborban. A képviselők akkor nagyon határozottnak és felkészültnek tűntek az indulás és a működés kapcsán. De úgy tűnik a visszaváltás valódi kezdete a gyártóktól függ. Amíg az előírt forma nincs forgalomban, addig az automaták kihasználatlanok maradnak. A gyártók viszont június 30-ig haladékot kaptak.
Addig tehát nem tudjuk közelebbről megismerni ezeket a grandiózus, kék-sárga üvegvisszaváltó automatákat. Kívülről megsimíthatjuk, megtapinthatjuk őket, elolvashatjuk a használati utasítást és beleshetünk a „mindent elnyelő” fekete lyukba, de a kipróbálást el kell halasztanunk, hisz „nem visszaváltós palackot senki ne próbáljon visszaváltani, mert az kárt tehet az automatákban” – figyelmeztetnek az illetékesek.
Január 1-jétől fokozatosan jelennek meg a boltokban azok a palackok, dobozok, üvegek, amelyeken logó jelöli majd a visszaválthatóságot (amiért kifizette a vásárló az 50 forintos betétdíjat). A régi, eddig használt, nem visszaváltható csomagolásokat továbbra is a szelektív kukába kell dobni.
Dániában tanult ismerőseimtől tudom, hogy az északi országban ez a rendszer már évek óta működik. Koppenhágában az emberek összenyomás nélkül, zsákokban gyűjtik a palackokat, majd ezeket vagy maguk váltják vissza a boltokban, vagy – egy kis pénzkereseti lehetőséget felkínálva a rászorulóknak – egyszerűen csak kiteszik a kuka mellé. Az anyagi haszonnal is járó visszaváltó rendszer váratlan változásokat hozott a mindennapokba. Az utcán megjelentek azok a kéregetők, akik bátran odalépnek egy-egy baráti társasághoz és elkérik tőlük az üresnek vélt palackokat. De a fesztiválok és a nagy rendezvények is remek lelőhelyként szolgálnak az üveggyűjtőknek. Olyan esetről is meséltek nekem, amikor a bevándorló, szegényebb fiatalok csak azért vettek meg egy koncertjegyet, hogy az üvegeket zsákszámra hordják vissza az automatákhoz.
A magyar társadalom nem arról híres, hogy az 50 Ft-os visszaváltási díjról olyan könnyen lemondana. A jövő kérdése, hogy vajon milyen változásokat és trendeket fog előidézni az új rendszer. Kevesebb palackozott vizet fogunk fogyasztani? Új kereseti forrás nyílik a rászorulók számára? Vagy inkább az új díjak súlyát nyögve továbbra sem foglalkoznak majd sokan a környezetvédelemmel? A válaszokra mindenesetre még legalább 1-2 hónapig várnunk kell.
Az italospalack-begyűjtésben már számos innovatív megoldással bizonyító Returpack/Returmatic lett a MOHU partnercége. Előremutató megoldása várhatóan 2024 tavaszán indulhat, működhet. A Returmatic Zrt. mobil megoldásáról egy rövid videó itt tekinthető meg.
Fotók: a szerző
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…