A legnagyobb visszaesést Budapesten mérték, a fővárosban 2022 első félévéhez képest 36 százalékkal kevesebb lakást építettek most. A megyeszékhelyeken 28, a többi városban 6,9 százalékos volt a visszaesés, egyedül a községekben mértek növekedést, 9,2 százalékosat. A falusi építkezések kétharmada a nagyvárosok agglomerációjában történt.
Még rosszabb hír, hogy ennél is sokkal kevesebb lakás építését tervezik. Az új építési engedélyek és bejelentések alapján 10 880 lakás készül, 39 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben. Budapesten 17, a megyeszékhelyeken 38, a kisebb városokban 47, a falvakban pedig 53 százalékos a visszaesés.
Szakértők szerint mindez nem meglepetés, a bizonytalanabb gazdasági környezet, a magas infláció, a jelentős építési költségek miatt számítani lehetett a csökkenésre mind a használatba vett lakásoknál, mind a lakásépítési engedélyek esetében. Az sem váratlan, hogy a községekben nőtt az új lakások száma. Ez a falusi csok-nak és az agglomerációs települések felértékelődésének köszönhető.
A Nyomtass te is! friss számának további témái:
– Többet költünk, de kevesebbet vásárolunk
– Még mindig túl drágán vesszük az orosz gázt
– A nyolcadikosok fele alig tud olvasni
– 200-300 ezer keleti vendégmunkás jön
– Tovább zuhan a születésszám
– Jelentős változások a Szép-kártyánál
Olvassa, nyomtassa, terjessze! Innen töltheti le.
Képünk illusztráció
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…