TABU – Vénusz bal keze

A huncutságot a reneszánsz kor olasz mesterei találták ki. A huncutság pedig abból állt, hogy mitológiai témára hivatkozva festették az aktokat és az erotikus jeleneteket ábrázoló festményeket. Ha például Tiziano 1546-ban festett, Mars és Vénusz című alkotásának azt a címet adta volna, hogy Giulietta Romano a kovácsmesterrel szeretkezik a körtefa alatt, azt természetesen erkölcstelennek ítélték volna. Véletlen egybeesésként értelmezték, hogy Mars, aki a képen izmos jobb kezével elkapta Vénusz fenekét, történetesen a kovácsmesterre hasonlít, Vénusz pedig Tiziano szeretőjére, és nem vontak le következtetést az erkölcscsőszök.

A kor legnagyobb festőinek egyike, a fentiekben említett Tiziano nem finnyáskodott magasztos művészeti okokra hivatkozva, bizony megfestette többször is ugyanazt a jelenetet, ami iránt kereslet mutatkozott. Például a Vénusz zenésszel sorozatot, amin képenként alig változtatott valamit a kompozíción vagy a modellen. Vállalta, ha a megrendelő azt kérte, hogy Vénusz hasonlítson egy általa kiválasztott konkrét személyre. Az Urbinói Vénusz, Tiziano legnevesebb festményeinek egyike is így készült.

Urbinói Vénusz

A megrendelő, Urbino hercege, név szerint Guidobaldo Della Rovere meghatározta, hogy a nő egy bizonyos La Bella (Szépség) becenevű hölgyre hasonlítson (hogy ő ki volt, az egy másik és hosszú mese). A méretes (119 x 165 cm) festményre „hálószobai használat céljából” volt szüksége a hercegnek, aki akkor 24 éves volt, már négy éve nős, feleségével 11 éves korában házasodott össze, és értelemszerűen vele két-három évig csak a szó szoros értelmében hancúrozhatott a hálószobában. Esténként pedig, ha elfogta a vágy, akkor Tiziano festményét nézte (a későbbiekben még visszatérek ehhez a festményhez).

A festők kénytelenek voltak ezt a huncutságot alkalmazni, ugyanis a törvény a közerkölcs nevében tiltotta a meztelen test ábrázolását, viszont a piacon kifejezett igény és kereslet jelentkezett. Hasonló volt a helyzet, mint Amerikában a prohibíció idején. A tiltás csak növelte az érdeklődést és felverte az áru értékét. A festmények megrendelésre készültek, nem kerültek nyilvános galériákba, kiállítóhelyekre, hanem a műteremből közvetlenül a gazdag családok, sok esetben koronás fejek palotáiba.

NDK-s csajok

Hogy micsoda üzlet rejlik a mitológiai témák festésében, arra rájöttek az Európa más vidékeiről Itáliába látogató festők is. Például a német reneszánsz legnagyobb egyéniségeinek egyike, Michelangelo, Tiziano kortársa, Lucas Cranach. Ő Luther Márton városában, Wittenbergben élt, közeli barátja volt Luthernak (ismert portréját is ő festette meg). Egy hivatalos küldöttséggel járt Velencében, ott látta meg a „mitológiai ihletésű” aktokat, és visszatérte után elkezdte gyártani saját Vénuszait. Ezek alkatra nemigen hasonlítanak az olasz „bellákra”, inkább az izmos „NDK-s csajok” elődeit véli az ember felfedezni bennük, de a német megrendelők ízléséhez ezek álltak közel.

Meztelen Maya

A fentiek tudatában értékeli igazán a művészettörténelem Goya tettét. Ő volt ugyanis a legnagyobbak közül az első, aki szakított ezzel a képmutatással, és a Meztelen Maya festményét néven nevezte. Nem bújt a mitológia védőszárnya alá. S tette ezt Európa legkonzervatívabb országában, Spanyolországban, ahol még teljes hévvel dúlt az inkvizíció. A legmagasabb szintű autoritások sem tudtak segíteni rajta, végül áttelepült Franciaországba, élete végéig ott élt. Migránsként.

Az első Vénusz

Nem állítom, hogy minden festő, aki meztelen testeket ábrázoló mitológiai témát örökített meg, ezt hátsó szándékkal tette. Az első Vénusz alkotóját, Botticellit – ismerve jellemét, életútját – biztosan nem a meztelenség látványa, az erotikus töltet vezérelte, amikor megfestette a Vénusz születése című világhírű alkotást. Vénusz bal kezének elhelyezését is inkább Botticelli szemérmességével magyarázom, az istennő lényegében vörös hajzuhatagával eltakarja nemi szervét.

Alvó Vénusz

Giorgione Alvó (Fekvő) Vénuszánál már más a helyzet. A művészettörténészek itt már hátsó gondolatokra utalnak, annál is inkább, mert a fiatalon elhunyt festő igencsak szerette a földi élvezeteket és nagy nőcsábász hírében állt. Értelmezésük szerint az istennő tulajdonképpen nem alszik, hanem csukott szemmel adja át magát a gyönyörnek.

Vénusz maszturbál

Tiziano Urbinói Vénuszánál, ahol az istennő azonos helyzetben fekszik, már szinte biztosan állítják: Vénusz maszturbál. Tiziano modelljéből már sugárzik, ha diszkréten is, a szenzualitás. A huncut bal kéz a szeméremdombon matat. Úgy tűnik, Tizianónak megtetszett mestere, Giorgione utalása a kéztartással. Valószínűleg szándékosan nem pontos a másolat, a kéz Tiziano képén egy kicsit lejjebb került. Ha Giorgione festményével kapcsolatban nem is, itt viszont már határozottan állítják a hozzáértők, hogy ez a nő bizony magához nyúl.

Rona Geffen művészettörténész határozottan állítja, hogy a szerelem istennője éppen kielégíti magát. Meg is magyarázza, hogy a festménynek konkrét vágyfelkeltő szerepe van, és emlékeztet arra, hogy a reneszánsz korban elterjedt az a hiedelem, hogy a fogantatás csak orgazmussal együtt lehet sikeres. Állítólag az orvosok is javasolták a feleségeknek – különösen olyan esetekben, ahol a férjek nem ismerték vagy nem alkalmazták a hosszú előjáték művészetét és önös érdekből vagy jártasság hiányában nem ügyeltek kellően partnerük igényeire –, hogy a házastársi kötelezettséggel járó művelet megkezdése előtt „melegítsenek elő”, hogy a rárontó férjet már (mint a dízeljárművek esetében) „járó motorral” fogadják. És sikerüljön „elmenni”.

Olympia

A szeméremdombon elhelyezkedő bal kéz a védjegyévé vált a későbbi korok fekvő-Vénusz festményeinek. Ezek közül a legnagyobb botrányt Édouard Manet Olympiája váltotta ki. A francia impresszionista festő nyíltan hivatkozott a folytonosságra, Giorgione, Tiziano, Velazquez, Goya alkotásaira.

Manet egyébként 1853-ban, olaszországi utazása során látta élőben Tiziano Urbinói Vénuszát. Készített róla egy olaj- és egy vízfestékmásolatot, valamint két rajzot. Megtartotta a Tiziano általi beállítást (a fej balról), a botrányt pedig az váltotta ki, hogy a szerelem istennőjét Manet a mitológiai környezet helyett egy kuplerájba helyezte, az istennő pedig egy prosti. A francia festő Olympiájának testtartása hasonló, mint a nagy elődök festményein látható, szintén a jobb kezén könyököl és hasonló karkötőt visel. A lány lábánál az ágyon egy fekete macska látható felálló farokkal.

Giorgione, Tiziano, Tintoretto mint általában a reneszánsz mesterek, de a későbbiek is, kutyust helyeztek el a festményeken a hűség jelképeként. A fekete macska már magában balszerencsét jelent, de jelképezi azt a testrészt is, amit Olympia a bal kezével eltakar. Manet Olympiájának esze ágában sincs önkielégítést végezni, arckifejezésén az unott közömbösség vehető ki, a jelen szemlátomást „menet” után készült, az ágynemű összegyűrve.

A lebegő Olympia

Manet képének jelenetét Cézanne gondolta tovább, az Aix en Provence-i művész festményén a prosti mellett még ott látható az öltözködő, kéjsóvár, kopasz, pocakos kuncsaft is.

Cézanne alkotása első pillantásra már a méreténél fogva is (58×45 cm) komolytalan, szinte infantilis műnek tűnik. A festő átvette Manet festményének szereplőit, elemeit, és egy más kompozícióba helyezve egy új tartalmat fogalmazott meg. A Manet képén címadó-főszereplő Olympia itt hátrább és magasabbra került, egy másmilyen testtartásban szinte lebeg a térben, mögötte ott látható a néger szolgálónő, igaz, inkább szoborra hasonlít, mint élő személyre.

Manet festményéhez képest az első, szembeötlő különbség az, hogy Cézanne a menetre váró kuncsaftot a premier plánba festette, noha a két változat eltérő, mind a kettőn felismerhető maga a művész. Míg Manet a kukkoló, voajőr szerepébe helyezte a szemlélőt, Cézanne beinvitálta a helyiségbe. És ami a legérdekesebb és egyben a lényeges előrelépés Manet-hoz képest: Cézanne festménye mozgásban van! Szinte érződik az a lendület amellyel a szolgálólány lerántja a leplet a pihenő prostiról, a macska alakjának konfúznak tűnő megrajzolása is mozgást rejt, mozog a vendég lába, de még az asztalon lévő gyümölcsök is mintha gurulnának. Manet festménye Cézanne alkotásaihoz képest maga a nyugalom.

Fekete Olympia

Gauguin Polinéziában találta meg színesbőrű Vénuszát, Olympiáját. A bal kezét ő is következetesen „ott” tartja.

Libidóhiányos

A XX. században a „szakfolyóiratokban” látható fényképek és a pornófilmek megjelenésével a festett aktok elveszítették azt a vágykeltő küldetésüket, amelyet évszázadokon keresztül betöltöttek.

Az expresszionista, kubista és egyéb újabb irányzatok festői által ábrázolt Vénuszokat és aktokat szemlélve az embernek gyakran olyan érzése támad, hogy a régi mesterekkel ellentétben ezek a festők egyértelműen libidóellenesek. Álljon itt befejezésül, elrettentő példaként Karl Schmidt-Rottluff  német expresszionista festő Vénusza a tükör előtt. Bassza meg!

Csorba Zoltán