SZÓLÁSSZABADSÁG – Indexen a szabad sajtó

Ki hinné, hogy Szókratész görög filozófus és Kossuth Lajos gondolatrendszere alapjaiban hasonló: mindketten úgy vélték, a szólásszabadság emberi jog.

Nemcsak hitték, de Szókratész tanította is, hogy a szólásszabadság a demokratikus köztársaság alappillére – halálra is ítélték érte i. e. 399-ben. Kossuthot is halálra ítélték, mert ő négy éven át lapszerkesztőként a nyilvánosság elé tárta hazánk átalakításának lépéseit. Ma is így járnának….

A márciusi forradalom évfordulóján döbbenten állunk: még mindig nem érvényes a 12 pont első követelése: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.”

Kelet-Európában tragikus a helyzet, de szerte a világon államgépezetek működnek a mindenféle titoknak vélt információ megtartásán. Tavaly több mint 200 újságírót öltek meg, mert utána mertek járni törvénytelen tevékenységeknek. Mondhatnák erre, a világvallások alapműveiben, így a Bibliában és a Koránban is olvasható a helytelen gondolatok terjesztésének tiltása.

Noha a római birodalom idején az arisztokrácia teljes szólásszabadságot élvezett, mégis súlyosan büntették, aki az övékétől eltérő nézetet vallott. A kereszténység elfogadása (313-ban) után vezették be a vallási cenzúrát, majd 469-ban megjelent a Gelasius pápa által összeállított tiltott könyvek listája. A XIII. században IX. Gergely pápa vezette be az inkvizíciót, ez fél évezreden keresztül volt a vallási cenzúra eszköze.

A könyvnyomtatás feltalálása után, annak elterjedésével megnyílt a lehetőség az előzetes cenzúrára. A nyomdászoknak le kellett adniuk a kéziratot a cenzornak, és ha az engedélyezte, csak akkor kerülhetett nyomtatásba. A római inkvizíció 1559-ben kiadta a tiltott könyvek első jegyzékét, majd Pius pápa létrehozta az Index kongregációt, mely a tiltott könyvek indexének összeállításával foglalkozó hivatal volt. Az inkvizíció listáján 1948-ig 4000 könyvet tiltott eretnekség, erkölcstelenség, szexuális szabadosság, politikai inkorrektség vádjával.

A XVII. században jött a világi cenzúra. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. A nagy francia forradalom kinyilvánította a sajtószabadságot, azonban a cenzúrát véglegesen csak az 1848-as forradalmak hatására törölték el Európa nagy részén.

Nálunk a márciusi ifjaknak köszönhetjük, ők vonultak a Landerer nyomdába, hogy lefoglalják a sajtót attól a Landerer Lajostól, aki a bécsi titkosrendőrség bizalmasa volt, s aki Metternich kancellár utasítására vette föl szerkesztőnek a börtönviselt Kossuthot. Kossuthot így akarták féken tartani, miután ismerték fölforgató eszméit az általa kézzel írt Országgyűlési Tudósításokból. Landerer meggazdagodott az ügyleten: 1841. januárjában 60 olvasója volt a Pesti Hírlapnak, fél év múlva már ötezer.

Kossuth nem szórakoztatni akart, de még csak nem is híreket közölni. Első vezércikkében kinyilvánította, hogy a nemzeti átalakulás korszakának szükségleteit kívánja kielégíteni. Vagyis „megvitatni a törvényhozási kérdéseket, hogy a diéta majd könnyen kiválaszthassa a megfelelő döntést. Felébreszteni, kedvezővé, lelkessé tenni az ország, a megyék s általuk a pozsonyi karok és rendek hangulatát. Röviden: megérlelni és az országgyűlésen átsegíteni a nagy újjászületést.” Előre és nem utólag. Nem vadászatokon, kaszinókban vagy stadionokban, hanem a nyilvánosság előtt, hogy mindenki tudjon róla. A lap közölte bárki álláspontját, senkit nem hallgattattak el. „Érveljünk” – volt Kossuth szerkesztői elve. Sőt, ellenfelei vezércikket is írhattak lapjába.

Európában a tiszteletre méltó, nagy lapokat ma is ezen értékek alapján szerkesztik. Van is súlyuk. A kontinens keleti felén pedig felvásárolják őket, szócsővé alakítják, aztán a kutya sem veszi a propagandakiadványok szintjére süllyedt újságokat. Az olvasóknak meg marad a szemezgetés a neten. Örömmel tapasztaljuk, mennyire ügyesek!