PIPACS – „tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában”

Pipacsos emlékezésre hív a Veszprémi Petőfi Színház. Hogy kerül kedvenc virágom, a vérvörös pipacs november 11-én a Petőfi Színházba? Méghozzá vasárnap délelőtt, amikor tudvalévő, hogy egy árva lélek sem kószál Thália templomában! Gyönyörű plakátjukon hirdetik: a világon sok helyütt ezen a napon emlékeznek meg a valaha harcolt katonákra.

Idén először a színház is csatlakozik a kezdeményezéshez, s hív mindenkit, tartsanak velük az Emlékezés Napján.

Miért a pipacs

Miért éppen ez a mindenütt megtermő, igénytelen gyomnövény, amelynek minden részét fogyasztották, anno például szirmaival még a bort is színezték? Megfigyelték, hogy azokon a mezőkön, ahol véres ütközetek dúltak, a következő évben sokkal több pipacs nyílt. Waterloonál igen feltűnő volt: a napóleoni háborúk leghíresebb csatája után néhány hónappal pipacstenger borította a véráztatta harcmezőt.

Harci gázok a flamand mezőkön

Talán ez a kép ihlette meg az első világháborúban részt vevő kanadai egyetemi tanár-katonaorvost, John McCrae alezredest, megírta Flandria mezején címmel azóta világhírűvé vált versét. A jajkiáltás az első harcigáz okozta pusztítás következménye: több mint tízezer katona halt meg a belgiumi település mellett. Az elfoglalt Ypernbe és környékére 1915. áprilisában a németek 170 tonna klórgázzal megtöltött tartályt telepítettek végig a 6,4 kilométer hosszú front mentén. Noha a németek aláírták a harci gázok tiltásáról szóló egyezményt, vesztésre álltak és a hadvezetés megszegte. A franciák egyik tábornoka észlelte a veszélyt, azonban az antant vezetői nem hitték el neki, ezért aztán nem is készítették fel katonáikat a támadásra. Rettenetes kínok közt haltak meg, a katonaorvos-egyetemi tanár tehetetlen volt a saját testnedveikben megfulladt emberek között.

A világirodalom legszebb háborús költeményének tartott A flamand mezőkön című verset McCrae alezredes elküldte a londoni Punch magazinnak. Fél évvel a borzalmakat követően megjelent nyomtatásban, így sokakhoz eljutott.

John McCrae: Flandria mezején

(Fordította Nika Géza)

Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen

Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,
Flandria mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.

És itt jönnek a képbe a hölgyek! Nyilván Moina Michael is olvasta a verset, melynek hatására szövetből készített piros pipacsokat a barátainak, kollégáinak is, akik pénzt adtak a kitűzőkért, amit a hölgy átadott az elesett hősök családjának. Az angol király, V. György 1919-ben november 18-át az Emlékezés Napjának nevezte. Az eredeti elnevezés Remembrance Day, amit inkább reménynek lenne jó fordítani, ha hihetnénk, hogy nem lesz több esztelen háború…

De hogyhogy november 11., amikor semmiféle pipacs nem nyílik? Ez igaz, azonban az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én egy vasúti kocsiban az antant és a Német Birodalom képviselői november 11-én párizsi idő szerint hajnali 5.12 és 5.20 között írták alá. Az egyezség kihirdetésére hat órát kaptak a felek, vagyis az délelőtt 11-kor lépett életbe: azaz „tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában”.

„Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még éltünk…”

Ekkor a szemben álló hadseregek visszavonultak a frontvonalakról. Furcsa, de az antant tisztjei a háború utolsó napján sem kímélték katonáikat, 11 óráig háromezer amerikai katona halt meg, több mint a II. világháborúban a normandiai partra szálláskor. Németország és a szövetségesek hivatalosan még hosszú hónapokig hadban álltak egymással, mivel a végleges békeszerződést csak 1919-ben kötötték meg Versailles-ban.

Az embereket sokkolták a veszteségek: tíz millió halott, húsz millió sebesült! Sokféle segélyszervezet foglalkozott a veteránok támogatásával. Ezek egyikét George Howson öt társával 1922-ben alapította. Olyan pipacsok, poppyk gyártását kezdték meg kicsi londoni üzemükben, amelyek darabjait azok is össze tudták illeszteni, akik elveszítették egyik kezüket. 1925-re az üzem kicsinek bizonyult és elköltözött a jelenlegi helyére, Richmondba. Azokat a veteránokat foglalkoztatják, akik manapság sérülnek meg. A hölgyek Kanadában, Nagy-Britanniában viselik, készítik, árulják a piros kitűzőt, a richmondi üzem virágai pedig tűzfolyamként vagy kiömlött vérként évről évre elárasztják a Towert.

A látvány persze nem riasztja el a fegyverek készítőit az újabb öldökléseiktől.

Nos, abban a reményben, hogy egyszer mégiscsak vége szakad ennek a szégyenteljes folyamatnak, a Petőfi Színház művészei várják a békeszeretőket 11. hó 11-én 11 óra 11 perckor gyertyás megemlékezésre.

dallos zsuzsa