Gazdaság

PARRAGH – A kamara is szabadulna tőle?

Próbált följebb mutogatni a kata-törvény eltörlésének másnapján Parragh László elnök, de hiába. A budapesti kamara elnöksége fölszólította pozíciója feladására.

Egy tollvonással vállalkozók százezreit küldte padlóra a kormány a kata-törvény eltörlésével. Parragh László, a kamara elnöke aznap lapított, viszont másnap több helyütt úgy nyilatkozott, ő nem is ilyen gyorsan akarta, nem is egészen így… Sokat sejtető mosollyal mutogatott fejével fölfelé, amikor kérdezték tőle, akkor hát hol is dőlt el a dolog. Azért igyekezett óvatos lenni, mert azt nem mondhatta, hogy nem vették figyelembe a javaslatát, hiszen ezzel elismerte volna az értéktelenségét, de a rázúduló kamarai harag elől is menekülni akart.

A Népszava úgy értesült, kamaratársainak viszont elegük lett Parragh játszmáiból.  A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének határozata szerint „Parragh László félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt. Saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, miközben tevékenységével súlyosan megsértette a kamara alapszabályát is. A kormány félretájékoztatásával a vállalkozóknak okozott károk miatt a BKIK elnöksége az ilyen körülmények közötti legtisztességesebb lépést, a tisztségétől való önkéntes megválás megfontolását javasolja.”

A fővárosi a legnagyobb létszámmal működő vállalkozói érdekvédelmi testület. Szavuknak ezért nagyobb a jelentősége, de nem a nyilvánosság előtt és nemcsak ők bírálták Parraghot. A Zala megyei kamara egyik küldöttje is lemondott. Kijelentette: „nem tud közösséget vállalni egy olyan, gazdasági érdekegyeztetésre, érdekképviseletre hivatott szervezettel, amelynek országos elnöke időről időre a saját érinthetetlenségéből és érzéketlenségéből fakadó magabiztossággal provokál és aláz meg kiszolgáltatott társadalmi csoportokat”.

Fotó: nepszava.hu

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago