Isten helyén Newton trónol rózsaszín szemüvegben, go-go görlök kelletik bájaikat a fej nélküli hintalovakon száguldó férfiak előtt. A Rolling Stones Mick Jagger szájáról mintázott óriási nyelve tekereg a szexualitással és márkanév-perverziókkal elfoglalt alakok között. Az ifjúság vizében meg Kurt Cobain lógatja a lábát és integet.
A f|x|r galéria január végéig látható kiállításán egy holland művészcsapat, a SMACK alkotását mutatják be (Ton Meijdam, Thom Snels, Béla Zsigmond) SPECULUM fantázia címmel. (A Speculum jelentése tükör, távcsőtükör, teleszkóptükör.) Tulajdonképpen ez az egész egy háromdimenziós fantasy, amit Hieronymus Bosch A földi örömök kertje című műve ihletett, amit Gyönyörök kertjének is szokás fordítani.
A kiállítás – a jelen tükre, mai világunk képe, ahogyan a Művészetek Háza beharangozó szövege segít megfejteni a jelentését. „Mindig bekapcsolt technológia, mindenütt jelenlévő márkaépítés, környezeti összeomlás: a SMACK 3D animációval és a populáris kultúrára való ravasz utalásokkal hívja fel a figyelmet a kortárs betegségekre.” Ezek szerint a SMACK is, ugyanúgy mint Bosch, a társadalom problémáit feszegeti, amelyek hatszáz év távlatából részben megváltoztak, részben nem.
Ennek megfelelően az illúziók, a kísértések és a szexuális kicsapongások, de a bizarr szorongások is az informatika által vezérelt korunk emberéi. Ádám és Éva sem meztelen csigatestű középkori emberek, akik engedelmesen térdelnek az Úr színe előtt, hanem valóságos szupermenek, akik éppen hátat fordítanak egymásnak.
A ligetek, sziklák, távoli hegyek, vizek és szökőkutak között vannak itt a Bosch triptichonjáról átmentett tengeri szörnyek, férgek és emberi húsdarálók is seregestől. A mitológiai Szalóme szépséges alakját is a legkülönfélébb táncoló formákban véljük felfedezni. Ugyanakkor valósághűen megrajzolt macskák fekszenek ezek között a bizarr alakok között és itt van Barbie is, kissé leharcolt formában.
Órákig lehetne nézegetni a rejtélyes alkotást, amit biztosan lesz, aki magában az álomképek kategóriájába sorol, más meg azt mondja, hogy az emberi halandóság tükre. Bonyolult ritmus, finom kolorit. „Megnyitás előtt álló vidámpark.” Minden mindenütt folyamatos mozgásban van. Meddig tarthatott ezt ilyen részletesen megrajzolgatni!
A SPECULUM három szárnyból áll, épp úgy, mint A földi örömök kertje: balról az Éden, középen a Paradicsom és jobbról a Pokol. A Művészetek Háza ismertetőjéből megtudhatjuk, hogy az alkotás egy 2016-ban indított hároméves projekt eredménye, amely a középkori festő 500 éves jubileumának részeként készült el A földi örömök után szabadon. Azonban „míg az eredeti műben a vágy áll a középpontban, a SMACK által megalkotott Paradicsom a 21. századi társadalom túlkapásait veszi górcső alá. Ez a szuperegók kertje, ahol minden egyes önimádó szereplő saját maga rabja”.
A SPECULUM a Colección SOLO állandó gyűjteményének része, amely a madridi Espacio SOLO magánmúzeumában található.
Veszprémbe az EKF támogatásával érkezett és január 31-ig látható a Művészetek Háza honlapján megjelölt időpontokban.
Az alkotást 16 év alatti látogatók csak szülői felelősségre tekinthetik meg.
Fotók: Művészetek Háza és a szerző
Vezető kép: Január végéig a veszprémi f|x|r galériában látható a SMACK holland alkotócsoport digitális triptichonja, amit Bosch műve ihletett. Fotó: Művészetek Háza
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…