Categories: Közélet

KORMÁNY – A Hit Gyülekezetét az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg

Új, átfogó szerződést kötött a kormány a Hit Gyülekezetével. A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze írta alá pénteken.

Semjén Zsolt köszöntőjében kiemelte: a szerződés „emberöltőkre, méltányosan, részletekbe menően” rendezi mind jogilag, mind anyagilag „a Hit Gyülekezete helyzetét, szerepét” és társadalmi szerepvállalását. Hozzátette: a szerződés „a méltányosság jegyében” rögzíti, hogy a Hit Gyülekezetét társadalmi feladatellátásához az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg.

Az egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes közölte: a világban kétféle egyházmodell létezik. Az egyik az államegyházi modell, ahol nincs elválasztva az egyházi világ az államitól – példaként említette az iszlám világot. A másik a szekuláris modell, amely szélsőségesen elválasztja egymástól az államot és az egyházat.

Semjén szerint a magyar modell nem egyszerűen a kettő között van, hanem külön minőséget jelent, és az állam és az egyház együttműködésére épül.

A teljes cikk itt elolvasható.

 

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago