KÖNYVBEMUTATÓ – A magyar történelem szintézise

Az az érzésem, hogy ez a könyv nagyon sok kiadást fog megérni – mondta Papp Gábor, a BBC History főszerkesztője a Lovassy gimnázium egyik előadótermében Romsics Ignác Magyarország története című könyvének minapi bemutatóján.

Romsics Ignác Szécheny- és Prima Primissima-díjas, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a XX. századi magyar történelem neves kutatója nagy feladatra vállalkozott: 550 oldalban összefoglalta Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig. A könyv a magyar történelem iránt érdeklődők legszélesebb körének készült olvasmányos, gazdagon illusztrált mű. A szerző beszélgetőtársa, Papp Gábor első körben arra volt kíváncsi, mi késztette Romsics Ignácot a könyv megírására.

– Egyrészt a kíváncsiság – mondta Romsics. – Ötven évig foglalkoztam a XX. századdal. Úgy éreztem, közel a hetvenhez megengedhetem magamnak, hogy két-három évet erre a témára szánjak az életemből. Utólag visszatekintve helyesebb lett volna, ha nem írom meg, mert a kollégáim nem irigyelnének és kritizálnának, a feleségem pedig egy kiegyensúlyozott férj mellett tölthette volna az utóbbi éveket. Másrészt közösségi motívuma is volt a munkámnak. Az utóbbi években nagyon megszaporodtak az amatőrök megnyilatkozásai ebben a témában. Ezek a szerzők kevés tudással világos, egyértelmű álláspontokat fogalmaztak meg minden szakmaiságot mellőzve.

– Az az érzésem, hogy ez a könyv nagyon sok kiadást fog megérni – folytatta Papp Gábor. – Egy olyan szintézisnek tartom, amelyhez egyetlen korábbi, Magyarország történetét összefoglaló kiadvány sem mérhető. Egy politikatörténeti gerincre fölfűzve jelöli ki Magyarország helyét a mindenkori világban, és társadalom-, illetve életmódtörténet is egyben.

– A kötet taglalása a politika nagy fordulatait követi: beszélek a magyar nép kialakulásáról és megtelepedéséről a Kárpát-medencében, a középkori magyar királyságról, a három részre szakadt magyar államról,a magyar korona országairól a Habsburg monarchiában és a trianoni Magyarországról, a könyv végé pedig húsz oldalon összefoglalom a rendszerváltás óta történteket is. Ám a társadalom, az életmód megismerése ennél sokkal érdekesebb volt számomra, például a technikai találmányok megjelenése a világban és Magyarországon, vagy hogy hol volt a helyünk Európában egy-egy adott korszakban. Korábban két Magyarország történetét volt módom szerkeszteni. Az egyik a 2007-es, 24 kötetes, a másik a 2016-ban megjelent, amelyet öten írtunk. Szerzőként nem tudtam tökéletesen szintetizálni, homogenizálni a különböző szerzők munkáit. Annak a hátránya, hogy ezúttal az egész könyvet egyedül írtam annyi, hogy nem értek egyformán minden korszakhoz. Ezt viszont úgy ellensúlyoztam, hogy minden fejezetet szakemberekkel lektoráltattam.

Ronsics Ignác hozzátette: szereti a hazáját, de felnőtt módjára. Nem heroizál:

– Kevés az a nagy politikus, aki nem hibázott. Attól is függöttek a döntéseik, hogy milyen korban, milyen körülmények között éltek és dolgoztak. A nagy politikusok is csak hús-vér emberek voltak.

A beszélgetés végén a közönség soraiból egy felszólaló föltette azt a kérdést, amelyet sokan föltesznek, ah történelemről van szó: hol rontottuk el?

– Amikor mi még az Etel-közben sátraztunk, akkor már állt Nagy Károly aacheni palotája (a palotáról egy prezentáció itt megnézhető – a szerk. megj.) – válaszolta a szerző. – Az ösküi kerektemplommal egyidős a zárai katedrális. Mi Istvánnal kezdtük elsajátítani a nyugati kultúrát, egy-két évszázados elmaradásunk volt. Ezt követően a középkori magyar királyságokban eredményesen dolgoztunk azon, hogy felzárkózzunk. Mátyás korában voltunk a legközelebb a nyugati kultúrához. Később nagyban rontotta a „versenyfeltételeinket” az, hogy 150 évig itt állomásozott a török, majd az, hogy az újvilág felfedezésével a portugálok, spanyolok, hollandok hatalmas területeket „civilizáltak”, ezzel lcsó munkaerőt és nemesfémet, valamint hatalmas gyarmatot szerezve. Ezek az országok egészen a XIX. századig világelsők voltak a fejlődésben, akkor Amerika megelőzte őket. A mostani bajaink nem onnan származnak, hogy az oroszok itt voltak negyven évig, hanem onnan, hogy a kivonulásuk óta eltelt harminc évben sem javult Magyarország helyzete. Tisztában vagyunk az adottságainkkal: földrajzi helyzetünkkel (nincs tengerünk), ásványi kincseinkkel (nincs olajunk), tehát ezekből kiindulva kell kijelölnünk a céljainkat. Két dolgon tudunk változtatni: a munkakultúránkon és a tudásunkon. 1890-ben például az oktatás területén mért mutatóink semmiben sem különböztek a Finnországban mért mutatóknál. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal nemzedékeket hogyan készítjük fel a jövőre, például lehetővé tesszük-e a 14 éves ifjaknak, hogy használhatóan elsajátítsák az angol nyelvet és számítástechnikát. Ezért mi vagyunk a felelősök, nem az oroszok. Ha az oktatást nem tekintjük stratégiai ágazatnak, nem jutunk előbbre. A lemaradásunkat nem tudjuk behozni, de csökkenteni igen.

[stextbox id=”grey”]

Az Élet és Irodalom Ketten egy új könyvről című rovatában Bihari Péter és Hahner Péter írt recenziót. Ezekből idézünk:

Bihari Péter: Szekfű után

„Először azt hittem, rosszul látok, valami tévedés történt, mert nyomát sem találtam a dualizmus belpolitikai küzdelmeinek, 67-esek és 48-asok évtizedes, a parlamentet gyakran, az országot esetenként megbénító konfliktusainak. Meglepetésemből felocsúdva és tovább olvasva láttam, hogy nincs tévedés, hiszen a Horthy-kor belpolitikája is teljesen kimaradt, ez tehát tudatos döntés. Leegyszerűsítve: nem csak Bánffy Dezső és Széll Kálmán maradt ki, de Wekerle Sándor és Tisza Kálmán is – a későbbi korból nem csak Huszár Károly vagy Darányi Kálmán, hanem Gömbös Gyula is hiányzik. És Lamberg szívében nincs kés, sem Latour nyakán kötél, Teleki Pál nem lett öngyilkos, Nagy Imre és kormánya pedig nem lépett ki a Varsói Szerződésből. A kérdés: lehet-e így (is)? Jó, mondhatjuk, hogy „fecseg a felszín…”, sok név nyugodtan kihagyható (Torgyán, Medgyessy stb.), a válaszom mégis az, hogy semmiképpen; meggyőződésem, hogy Tisza és Gömbös nélkül, az obstrukció vagy az 1905-ös kormányzati válság nélkül nem állhat meg magyar történeti szintézis. Főleg az a szintézis nem, amelyik (mint idéztük) az állami politika bemutatását tartja a kötet gerincének.”

Hahner Péter: Egy sikeres szintézis

„Rossz hírem van az ellendrukkerek számára. Romsics Ignác bebizonyította, hogy ma is lehet egységes szemléletű, a modern kutatások eredményeit összegző, viszonylag rövid és olvasmányos szintézist készíteni hazánk teljes történetéről. Sőt – kifejezetten érdekes könyvet, amelyben szó esik a nyereg alatt puhított hús legendájáról, a lovagi önfeláldozás híres példáiról, valamint arról, hogy Mátyás király igen segítőkésznek bizonyult öklendező barátai számára a lakomák során. Megtudhatjuk, hol rejtették el az árnyékszéket a középkori városok házaiban, honnan származik a lecsó, hogyan mulatoztak a régi falvakban, mikor cserélték le a Millenniumi emlékmű egyes szobrait, és azt is, milyen volt egy zsellércsalád szobájának berendezése.”

[/stextbox]