Edent megbénítja a sokk; szégyenében képtelen elmondani, hogy mi történt vele. Eltemeti addigi énjét, és nemsokára egy önpusztító spirálban találja magát, ahol nehéz bízni másokban, kötődni másokhoz, vagy segítséget kérni.
Az Amilyen akkor voltam feltárja a trauma által ejtett mély sebeket. Megmutatja egy fiatal lány erejét, aki megküzd a kamaszkor csalódásaival és elviselhetetlen fájdalmaival, az első szerelemmel és az első szívfájdalommal, a megszakadt és újraélesztett barátságokkal. Közben megtanulja elfogadni a túlélés erejét, amelyről nem is tudta, hogy ott rejtőzik a szívében.
Az eredetileg 2016-ban megjelent regény mára kultikus hatásúvá vált. Komoly témája ellenére lebilincselő történetmeséléssel bír, melynek során az olvasó az utolsó oldalig szurkol Edennek. A kötet mostanra majdnem 100 milliós TikTok-eléréssel rendelkezik, és sokszor visszakerül az eladási listákra. Ráadásul Smith tavaly megírta hozzá a várva várt folytatást.
Amber Smith Buffalóban nőtt fel. Jelenleg Charlotte-ban él a feleségével menhelyről örökbefogadott kutyák és macskák egyre nagyobb társaságában. Festőművész képzésen szerezte a diplomáját. Az írás mellett régóta kiáll a mentális egészségre való odafigyelés és az LMBTQ+ emberek egyenlősége mellett, valamint a nemi alapú erőszak ellen. Könyvei célja, hogy párbeszédet kezdeményezzenek és változást érjenek el e témákban.
A regény az Agave Könyvek gondozásában, Kéri Andrea fordításában jelent meg, és ezen a linken tudják megrendelni.
A vezető képen a szerző. Fotó: simonandschuster.com
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…