Egyéb

KOKÓ – Olimpiai arany cukrászati artisztikában

Olimpiai aranyérmet nyert cukrászati artisztikában Steierlein-Reichert Míra a stuttgarti kulináris olimpián. A veszprémi Kokó cukrászda cukrásza abszolút univerzális, mai témát jelenített meg: Noé bárkája a mai „elrontott” és beszennyezett környezetben.

„Legközelebb kiteszünk az autóra egy tanulóvezetőt jelző T betűt” – mondja nevetve Pintér Zsolt, a Kokó cukrászda vezetője, akit a hazafele vezető úton autózva, Bécs környékén értünk utol telefonon hétfő este. A verseny nagy izgalma, kimerültsége és öröme után ugyanis nem kis feladat az sem, hogy a mintegy harminckilós, hihetetlen alapossággal kidolgozott díjnyertes műalkotást még épségben haza is kell szállítani.

Az olimpiai nyertes Noé bárkája

No, de ne szaladjunk ennyire előre. A kulináris olimpia a világ legrégebbi, legnagyobb és legváltozatosabb nemzetközi konyhaművészeti versenye, ahol csaknem hetven ország versenyzői – köztük sok-sok magyar is – cukrászok, szakácsok mutatták be tudásukat. Steierlein-Reichert Míra neve nem ismeretlen a nagyközönség előtt, hisz más világversenyen is bizonyított már ehető műalkotásaival. Az „ehető” egyébként kulcsszó a kulináris olimpia kritériumai között, hiszen a kreativitás, a tűpontos kidolgozás, a témaválasztás, az 1×1×1 méter méretű kiterjedés mellett alapvető követelmény, hogy az alkotás minden részletének ehető anyagból kell készülnie.

Steierlein-Reichert Míra és Pintér Zsolt, a Kokó cukrászda vezetője

– Fontos, hogy olyan legyen a téma, amit szívesen elkészítek, de Zsolttal sokat ötleteltünk rajta közösen, hogy mi legyen, mi az, ami minél szélesebb körben befogadható és univerzális – mesélt a témaválasztásról Míra. Ezzel együtt a nemzetközi felhozatalban a kocsmajelenettől a távol-keleti harcművészeti megjelenítésen át a nagyon részletes emberalakig sok minden szerepelt a versenyzőtársaknál.

Míra – két kisgyerek mellett – nagyjából két hónapon át dolgozott Noé bárkáján, de mint ahogy egyöntetűen megjegyezték: ezt befejezni nem, csak abbahagyni lehet. Hisz tökéletesíteni mindig lehetne még rajta. A használt anyagok között a puffasztott rizstől a cukorbevonón, modellcsokin át a karamellig sok minden szerepelt, és az is szempont volt, hogy ne legyen túlságosan nehéz a mű, hisz szállítani, cipelni, lifteztetni kellett.

A hihetetlenül alapos és kritikus nemzetközi zsűri mindenesetre úgy tűnik, sok hibát nem talált benne, hisz azzal együtt, hogy még a kipakolást és minden mozdulatot is árgus szemekkel figyeltek, Míra munkáját a legfényesebb éremmel jutalmazták. Azt már nevetve, de félig (vagy talán teljesen) komolyan jegyezték meg: minden más színű érem keserű lett volna. 

Míra egy fantasztikus tehetség, s mint ahogy Zsolt fogalmazott: ha már egy ilyen tehetséggel hozta össze a sors, mint Míra, akit nemcsak a munkájával, hanem emberileg is elismer, őt is előreviszi, motiválja, ezért fontosnak tartja, hogy ne zárja kalitkába, hanem támogassa mindenben.

S hogy mi jön ezután? Persze, először a pihenés, de úgy vélik: a témát nem lehet erőltetni. Amikor jön az ihlet, valami szívből jövő ötlet, akkor azt majd megvalósítják.

Addig is, az olimpiai aranyérmes művet megtekinthetik majd a veszprémi Kokó cukrászdában. A kulináris olimpián egyébként több magyar érem is született.

A vezető képen: Steierlein-Reichert Míra az aranyérmes Noé bárkája tortájával

Kiss Niki

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago